56. nap nikotin nélkül

Ha nem lett volna már tavasszal egy kudarcom, azt mondanám, túl vagyok a nehezén. Tényleg, egyre kevesebbszer jut eszembe a dohányzás lehetősége, sőt, kicsit villogok is magam előtt, hogy a pihenéseim, a régi “cigiszünetek” most másképp telnek, hogy milyen kis ügyes vagyok, meg tiszta, meg hősies, milyen jó, hogy már nem cigizek, egészen elképesztő amúgy.

Persze, amint kicsit jobban belemegyek a helyzetbe (tehát nem csak úgy átsuhannak ezek a gondolatok), máris ijesztően üresnek tűnnek az elkövetkezendő évek, el is bizonytalanodom rendesen. Mi következik ebből? Hogy nem kell gondolkodni.

De nekem gyanús, hogy ez egy hülyeség, ki fogja akkor átvilágítani a sötét hülyeségeket belülről? Szóval nem, én a nehezebb utat választom, átrágom, átforgatom, felpiszkálom a negatív gondolatokat, és megvilágítom őket, vállalom a kockázatot, hogy esetleg szenvedni kell.

Nagy tervem amúgy, hogy jövőre pszichológushoz megyek. Lehet menni tb-alapon is, ha a házi orvos beutal. A dohányzásról való leszokás segítése egy jó ok arra, hogy megkapjam ezt a lehetőséget. Fel kell fejteni a függés gyökereit, hogy végleg megszabaduljak. Lehet, hogy van egy gyerekkori traumám, amire nem emlékszem. Vagy akár több is. Érdemes utánamenni.