Első nap nikotin nélkül

Muszáj leírnom, hogy mire jöttem rá. Úgy tűnik, hogy ez a felismerés talán meghozza a rég várt áttörést a leszokás megkönnyítésére. Szóval gondolkodtam a teraszon, hogy mi okozza a legnagyobb problémát nekem, miért ragaszkodom ennyire a cigihez. Szinte foggal-körömmel. És valaki mélyen bennem nagyon vékony hangon sikít folyamatosan, amikor ez a “soha többé” gondolat jön. Hogy “Úristen, soha?! Soha többé?!”

És hirtelen bevillant a felismerés, hogy attól olyan marha jó cigizni, hogy tartozom egy csoporthoz, ahol megértésre találok! Tehát ha sehová máshová nem tartozom is, ebben a “dohányosok egymás közt” közösségben ott van egyfajta elfogadás és megértés, ami sehol máshol nincs. Elég, ha találkozunk az utcán, mindkettőnk kezében ott a cigi, csak elmegyünk egymás mellett, de mégis: tudom, hogy megértjük egymást, egy csapathoz tartozunk. “Igen-igen, neked is kell a cigi, látom, egyformák vagyunk ebben, rokonok”. Nagyon jó, hogy vannak rokonaim ilyen értelemben, és milyen sok! :) Jaaaaj, ez nagy felismerés. Ezt alaposan át kell gondolnom, és fel kell dolgoznom.

Mert ez azt jelenti, hogy rettenetesen magányos vagyok. És sehol sem találok megértésre, és átgondolva az egészet, itt van a kutya elásva: a megértésnél. Hogy ezexerint nem vagyok megértve, nem tudom magam kifejezni sehogy sem, és ilyen pótszerekbe kapaszkodom, mint a dohányosok egymás közötti megértése, hiszen ez egy közös szál, ami összekapcsol minket, és mindjárt egy csomó dolgot biztosan tudunk egymásról, pl. hogy számára is valami fogódzó ez, hogy neki is szar, ha reggel nem tud rágyújtani, vagy ha nincs pénze cigire. Ez máris nagyon sok infó :) És ismerem az érzést, ami átjárja, amikor rágyújt, ismerem sóvárgást, ami elfogja rágyújtás előtt...

Hűha. Ezzel még van munkám, de végre elindultam valamerre. Óriási :)