18. nap nikotin nélkül

Elég nehéz napok járnak nálam, nem csak leszokásügyben. Ezért aztán jól el is ment a kedvem az írogatástól, pedig teljesen egyértelműen terápiás hatása van, még visszaolvasgatni is nagyon jó, látni a küzdelmeket, megerősít abban, hogy ne hagyjam abba. Állandóan szinten tartja a figyelmemet az iránt, hogy tulajdonképpen leszokásban vagyok, ne hagyjam el magam, tessék odafigyelni, értékelni a nikotinmentes napokat, résen lenni, stb.

Ettől függetlenül eléggé elhagyatottnak és szomorúnak érzem magam, és folyvást megkérdőjeleződik az egész, úgy érzem, hogy nem tudok mihez nyúlni, hogy megvigasztaljam magam, nincs semmi segítségem. Azért elég szomorú, hogy még mindig a cigizést tartom mindenre megoldásnak. Hogy úgy érzem, semmi bajom nem lenne, ha rágyújthatnék. Azonnal oldódna a magányom, az elhagyatottságom, hozzácsapódhatnék dohányzó közösségekhez, és együtt füstölhetnénk mindenféle teljesen jelentéktelen témákról társalogva, és azzal a jó érzéssel nyomnám el a cigit, hogy na, most aztán mehet tovább minden, helyrebillent a világ. Eddig így működött.

Hát ez így leírva elég nagy marhaságnak tűnik, de mi legyen helyette???? Nyilván, hogy nem a cigitől billent helyre a világ sohasem, hanem a dopamintól, amit a nikotinhiány kielégítése okozott. Ezzel pedig szakítani akarok, szakítani kell. Na jó, de mi legyen helyette?? Hogy lesz ezek után? Komolyan fogalmam sincs. Az egyetlen gondolat, ami most segít, hogy még nagyon az elején járok, később sokkal könnyebb lesz majd. Még várni kell, ki kell tartani, viselni kell a helyzetet ahogy lehet. És reménykedni, hogy hamarosan elmúlik, könnyebb lesz stb.