41. nap nikotin nélkül

Este érkezik Ancsa. Igazából már dél körül itt lesz, csak első program a fogorvos, és majd este jönnek ki a kajákért, amiket főzök.  Szóval drága a repjegy karácsonykor, elő-karácsonyozni fogunk, aztán majd még egyszer lesz nekünk karácsony a rendes időben is, de akkor már ki-ki otthon.

Ez most megint majd egy újabb megmérettetés lesz, hiszen a családi ünnepek a leghúzósabb triggerek, amiket csak el tudok képzelni... Ó, ó jaj, nagy bagózások a Balaton-parton, a Duna-parton, a teraszon, az udvaron, a vendéglőben kaja után, beszélgetés közben, ivás közben, és csak úgy, egy jó ürügy találkozni a teraszon, bárhol, gyere, gyújtsunk rá, mondd el, ami a szívedet nyomja. Ó, ó, a fene egye meg, úgy fáj a szívem most, megveszek egy cigi után, már most, pedig még csak írok róla.

Elő kell venni ilyenkor minden, de minden elsődleges és másodlagos motivációt. Szép volt, jó volt, vége van. ÉN MÁR NEM DOHÁNYZOM. ÉLETBEN LEHET MARADNI CIGI NÉLKÜL IS.

Kurva sokat dolgoztam, hogy idáig eljussak, nem fogok most egy rövid, pár napos élvezet kedvéért felborítani egy ilyen hatalmas eredményt, hogy utána aztán frusztrált, beteg és rosszkedvű legyek, azzal a biztos tudattal, hogy soha többé nem próbálok meg leszokni a cigiről, mert az  hótziher, hogy én még egyszer nem csinálom végig ezt a cirkuszt. 

Szép lassan végigmegyek az örömökön, amiket a leállásnak köszönhetek, könnyedség, megmaradó energiák, normális emésztés, megmaradó pénzek, egyszerűbb élet, szabadság.

Kár, hogy egy-egy pillanatnyi őrült vágy ezeket az érveket úgy tudja elsodorni, mint egy cunami, mintha nem is lettek volna soha.

Ilyenkor egyetlen esélyem van. Arra gondolni, hogy a nikotin egy idegméreg, egy nagyon erős drog, ami átver, meghülyít, és sóvárgáskor azt akarja veled elhitetni, hogy ő egy életelixír, és nélküle szar vagy, nulla vagy, semmit sem érsz. Halál komoly, ezt érzem néha. És az élet sivár, unalmas, szürke és elviselhetetlen cigi nélkül. És ezek a gondolatok már annyira abszurdak, annyira átlátszóan hamisak, hogy felocsúdok és meg tudom rázni magam, hogy “Na, hát ezt azért már mégse, kérem szépen. Ennyire nem vagyok hülye.”

Na meglátjuk, mi lesz holnap, meg később :) Most egy darabig nem írok szerintem, majd jelentkezem.