12. nap nikotinnal

A vasárnap-hétfőről egyszerűen nem tudok írni, úgy is mondhatnám, hogy “idegállapotban” voltam, bár tegnap már egy kicsit jobb volt. Hogy miért, azt tíz évre titkosítottam, nem fogom ide leírni, talán majd később.

A vasárnapi dohányzás elszállt, nem is számoltam, mennyi ment el, és tegnap sem álltam a helyzet magaslatán a dohányzást illetően..

Az ebben az őrjítő, hogy az első pillanattól kezdve érzem, hogy a világon semmilyen nyugtató hatása nincs a ciginek, és nem is lehet teljesen érteni, hogy mi okból akar az ember ilyenkor rágyújtani. De tény, hogy az a 34 éves rutin, ami cigi után kotorászik a zsebben ezekben az “idegállapotokban”, sajnos borzasztóan nehezen felülírható.

Megkérdőjeleződik ettől az egész leszokási terv. Mert ha nem tudom tartani a 7-8 szálat, mert én időről időre “idegállapotba” kerülök valamiért, akkor mi a fenét fogok csinálni megint, amikor újra le akarok állni? Megint egy dobozról kell majd leállni? Bassza meg a nyavalya, komolyan.

Amúgy vasárnap többször is sz.rrá áztunk, kb. ötször törölgettem le az asztalokat, mire végre kisütött a nap, szerencsére maga az osztás égiek által pártolt projekt, ezt már régóta tudjuk, szóval mire megjöttek az emberek, és jöttek a bringások is, hétágra sütött a nap. A nyolc év alatt, amióta ételt osztunk, egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt igazán rossz idő, ami esőt jelent.Utána még találkoztunk a könyvelővel, és estére hullafáradtan, idegállapottól kimerülten értem haza. A gyakorlásomról ne is beszéljünk, mert képtelen voltam bármire is.

Tegnap aztán végre le tudtam ülni gyakorolni, és úgy döntöttem, hogy aznapra felfüggesztek mindennemű gondolkodást, teljes mértékben hagyom a világot úgy lenni, ahogy van.

Ami van, az van. Ami lesz, az lesz. Hagyom, hogy legyen. Nem bonyolítok, nem találgatok, nem képzelgek. Nem értékelgetek, nem rakosgatom a dolgokat ide-oda a lelkem polcain.

Estére borzasztóan megnyugodtam, kisimult a lelkem, délután még elmentem pedikűrözni egy 93 éves nénihez, nagyon jól sikerült, remélem, hogy sikerült örömöt szereznem, aztán szerintem napok óta először végre sikerült egy jót aludnom.

Jó lenne, ha tudnám tartani ezt a hozzáállást mindig, de a világi történések egyszerűen elragadják az életemet. Mindig csak akkor nyúlok ehhez a “drasztikus” gyakorláshoz, amikor gáz van. Akkor viszont kiderül, hogy az életet csak így érdemes élni, csak ennek van értelme. Minden kitisztul, minden elsimul. Nagyon szép. 

Aztán elrontom.