60. nap nikotin nélkül

Szép, kerek szám. Mármint a 60 nap. Nem tudok örülni neki :(

Tegnap pánikba estem. A tavasz és a nyár jutott eszembe. Úristen, mi lesz velem? Mi lesz a Balatonnál? A grillpartikon? Mi lesz május elsején a Duna-parton????? Jaaaj, nagyon fog hiányozni a cigi, annyi cigis emlék kapcsolódik a nyárhoz, nem hiszem, hogy kibírom, nem hiszem :( Vissza fogok esni, végem van, nem fogom bírni tovább. Szabályos félelemgörcs állt a gyomromba. Basszus, hát már most sem bírom, és ha úgyis visszaesek nyáron, akkor miért ne most essek vissza, nem? Nem mindegy akkor már?!

És mindez az összes gondolat úgy kb. tíz másodperc alatt. Nagyon necces volt.

Az tudott segíteni, hogy eszembe jutott, megígértem: kibírom februárig. Meglátjuk, februárban mit fogok érezni, és ha nagyon gáz még mindig, akkor nem bánom, visszaeshetünk. Erre viszont felkaptam a fejem. Mi van?! Miért is? Miért kéne visszaesni? Hogy ez a sok meló mind menjen a kukába? Amit végigcsináltam? Hát egy nagy lófszt, dehogy is. Majd meglátjuk, mi lesz. Majd kitalálunk valamit. Hátha addigra leszokik az egész család, és majd együtt szenvedünk. Vagy ha nem, hát ott vannak a nullás cigik, azzal szép, fehér füstöt lehet csinálni, és tisztára úgy néz ki, mintha dohányos lennék.

Áá, hát ez itt a fő baj, kérem szépen. Hogy én még mindig dohányos vagyok a szívem mélyén, és az is szeretnék maradni. Hamarabb állok le a cigivel, mint hogy ezt az identitást megszüntettem volna. Nem tudom, hogy mit lehet ezzel csinálni. Fogok beszélni a Ha..tz Ágival, és kérek beutalót a pszichológushoz. Még a nyár előtt ki kell derítenem, hogyan tudok megszabadulni ettől a hamis identitástól.