70. nap nikotin nélkül

Tegnap már szépen lehetett látni, hogy újabb pozitív időszak kezdődött, elkezdtem észrevenni a kellemes változásokat (főleg, hogy reggel rájöttem, mennyire nem törődöm velük, ezért tudatosan ráerősítettem a megfigyelésre), szóval egész nap örvendeztem a szép, tiszta gondolataimnak, a tiszta testérzeteimnek (felidézve a dohányzás utáni testi állapotokat, pl. azt a borzasztó fáradtságot és nehéztüdő-érzést, ami minden elnyomott cigaretta után elönti az embert), aztán élvezem a szabadságot is, amit annak ellenére érzek, hogy még mindig bőven függő vagyok, mégis igenis nincs már akkora ereje a nikotinnak, képes vagyok sokszor akár fél napokat is tökéletes szabadságban tölteni, anélkül, hogy egyáltalán eszembe jutna a cigi. És ha el is önt a sóvárgás, jóval hamarabb ki tudok szabadulni a szorításából, mint mondjuk az első hetekben.

És ezeket a visszaesés-közeli állapotokat továbbra is arra használom, hogy analizálgatom, mi a fszom hiányzik már ennyire. Sokszor vagyok mérges is magamra, hogy még mindig ennyit téblábolok a téma körül, de mit tegyek, ha még nem oldottam meg??? Vannak is részeredményeim, később majd leírom.

Úgy látszik, megijedtem a pszichológustól, és szeretném még azelőtt megoldani a problémát :) Hogy mondhassam neki ott helyben, hogy már nincs is szükségem rá, megoldottam, csak már eljöttem azért, hiszen megígértem :)

Amit még nagyon élvezek amúgy, az az illatok és ízek intenzitásának növekedése, ami főképp a kinti friss  levegőbe-szélbe szagolgatás idején feltűnő, sokkal több apró kis illatot megérzek, összetettebbek az illatélmények. És mivel az illatok hordozzák az emlékeim egy részét, ezért egy ilyen élmény felér egy időutazással. Nagyon érdekes és jó érzés :) Szeretem a múltam, szép volt. Jó benne kirándulgatni :)

“A szellemi élet igazi feladatát nem távoli helyeken és különös tudatállapotokban lehet megtalálni: az itt van a jelenben. Arra buzdít minket, hogy befogadó lélekkel, bölcsen, tisztelettel és kedves szívvel fogadjuk mindazt, amit az élet elénk tár. Egyaránt meghajolhatunk a szépség és a szenvedés, az elakadásaink és zavarodottságunk, a félelmeink és a világ igazságtalanságai előtt. Az igazság ilyen módon való megtisztelése a szabadság felé vezető ösvény. Meghajolni az előtt, ami van, és nem valamiféle idealizált valóság előtt, nem mindig könnyű. De legyen bármilyen nehéz is, a leghasznosabb és legbecsületreméltóbb gyakorlatok közé tartozik." (Jack Kornfield)

Olvasok a facebookon egy oldalt, a Drogriporter oldalát. Szeretem, mert ritka az interneten a rokon gondolat (mint a fehér holló, haha). Szóval amikor rátaláltam, úgy éreztem, mint aki megtalálta egy rég elveszett rokonát, és megnyugodott, hogy még sincs teljesen egyedül.

Ez az idézet, ami az oldalon fenn volt, tartalmaz néhány gondolatot, amit a függésem egyik okaként tegnap felfedeztem. Most nincs időm leírni, mert már 5 óra, és dolgom van :) Viszont holnap szombat, talán lesz időm bővebben kifejteni.

Az a lényege, hogy a nikotin egy fátylat von a valóságra. Tompítja, gyengíti a valóságot, nem engedi meglátni a maga teljességében.  És ezt csak most lehet látni, hogy ez a fátyol nincs rajta a világon. Minden sokkal élesebb (és bántóbb is), és nehezebb, és könyörtelenebb. A nikotintól nagyon sokat tompult a valóság érzékelése. Nembajmajdrágyújtokmindjárt.  Megvigasztalódommindjárt. Nemolyanvészes. Haddgondolkodjamegykicsit. Nincssemmibaj. Nemolyanfontos.

Naderohanok. :)