79. nap nikotin nélkül

Elfelejtettem lottószelvényt venni. A fene egye meg! Már tegnap este is ezzel a gondolattal feküdtem le, és reggel is ez volt az első gondolatom. Soha a büdös életben nem fogok nyerni semmi pénzt, ha nem veszek szelvényt :( (“Kohn, legalább egy krva szelvényt vegyél!”)

Na mindegy, az a helyzet, hogy túl sokszor jön szembe a pénzhiány, nem tudok még egy nyamvadt könyvet sem venni ajándékba nyugodt lélekkel (pl. most jön egy szülinap mindjárt), vagy itt van az uszoda, egyszerűen képtelen vagyok kigazdálkodni egy bérlet árát, vagy pl. a hónapok óta tervezett gyógypedikűrös tanfolyam, nem tudom, mikor fog végre beleférni, hogy felhívjam a leendő oktatómat, “Na, akkor mennék!” Ha nem lenne albérlőm, éhen döglenék.

Nagyon piszkosul kíváncsi leszek, hogy mekkora fizuemelést kapunk, gondolom, lesz akár tízezer forint is, és legyünk vele boldogok. Azért én nem tudom, mit képzel az állam, hogy a közalkalmazottak mi a fenéből élnek?! Nem lehet mindenkinek gazdag férje :( Vagy férje egyáltalán, haha :)

Tulajdonképpen el sem tudom képzelni, hogy ebbe az anyagi helyzetbe hogy fért bele a dohányzás eddig, de szinte alig érzek felszabadulást. Oké, a nullások drágák, abba kell hagyni. De messze nem veszek belőle annyit, mint a cigiből. (Haha, most megsértődtem. Nagyon vicces. :D)

Tegnap nagyon rossz napom volt amúgy. Beszűkült, nyugtalan tudatállapotban voltam, és sebesre rágóztam a nyelvem. Ebben a blogban magánéleti problémákba az első pillanattól kezdve nem szeretnék mélyebben belemenni, de talán annyit azért elmondhatok, hogy nem szeretem, ha a családban valakinek olyan problémája van, amin én, személy szerint, nem tudok segíteni. Nyomaszt és frusztrál, beszűkülök tőle. Hát ha még úgy is érzem, hogy valami közöm is van hozzá, hogy neki problémája van, akkor aztán végképp maga alá tud gyűrni a bűntudat és a félelem.

Most már kezd elegem lenni a bűntudatból.

Most már valamit kellene csinálni ezzel, mert mióta nem cigizek, egyre feltűnőbb, hogy folyamatosan kísér. Érdekes, hogy eddig nem vettem észre. Olyan, mint egy nagy, szürke felhő, ami eltakarja előlem a napot, de mivel olyan régóta van így, ezért azt lehet gondolni, hogy ez a normális állapot, és a létezésem egén mindig jelen kell lennie ennek a szürke felhőnek.

Mivel azonban mostanában már könnyebben észre lehet venni a felszabadult, örömteli és napfényes lelkiállapotokat is (nincs rajta a létezésen az a nikotinfátyol, amit említettem), ezért sokkal-sokkal feltűnőbb jelenség a negatív tudatállapot (bűntudat, félelem, frusztráció, szorongás). És csak most vettem észre, hogy ez a tudatállapot mennyire általános és megszokott volt eddig, hogy annyira szerves részévé vált az életemnek, hogy nem is tulajdonítottam neki jelentőséget.

Ma Merőkanál amúgy, kicsit várom is, kicsit félek is tőle, és marhára remélem, nem fog esni az eső, és nem kell kinyitni a sátrat. Nagy harmonikasátor, 4-6 ember kell hozzá, és mind a négy-hatnak pontosan tudnia kell, hogy mi a feladat, mert elég, ha egyetlen ember rosszul csinálja, máris törik vagy hajlik. Elég drága volt, kár lenne elrontani.