88. nap nikotin nélkül

Na tessék, erről beszélek. Még mindig január. Rééémes :)

Hó közepén csinálok majd egy farsangi bulit, nagyon várom, így a tél végén nagyon mókás lesz, fel fog dobni minket. Már tavaly is csináltunk, és szeretnék hagyományt belőle. Együtt maradt egy gimis osztály-mag, úgy kb. 10-15 ember, járunk kirándulni is, egy évben kétszer-háromszor, és nyáron Anikóéknál mindig van egy nagy kerti parti, szóval kellemes társaság, régi ismerősök, nagyon szeretem. Ők még láttak engem fiatalon. Ők értik, hogy milyen megöregedni, látjuk egymáson, évről évre. És mindannyian jártunk az élet rögös útjain, és tudjuk azt is, honnan indultunk. Furcsa, szoros kapcsolat ez, de mégsem igazán az, hiszen évi két-három találkozásról beszélünk.

Na, lényeg, hogy a cigi egyre kevésbé hiányzik, illetve időnként meghökkenek, hogy “jé, én már nem cigizek”. Teljesen elképesztő. Megyek az utcán, nézek körül a régi helyeken, ahol rá szoktam gyújtani (kb. mindenhol) és egyszerűen azt érzem, hogy “kiment belőlem” a rágyújtási gondolat. Nagyon jó érzés.

Tulajdonképpen most már csak valódi krízishelyzetekben bukkan fel a vágy, bár én krízishelyzetként élem meg az egyszerű ingerültséget, idegességet, vagy a különböző akadályok felbukkanását is. Nyugalmi állapotban az ünneplésre, lazításra való igényem környékén találkozom a rágyújtási vággyal. Mindkét esetben változó erősségű a hiány, van úgy, hogy legyinteni tudok rá, van úgy, hogy össze kell szednem minden erőmet, hogy ne forduljak be az első boltba. Nem baj, így szép az élet :)

Ma megint megyek Visegrádra, kíváncsi vagyok. Viszek jó sok zsepit :)