90. nap nikotin nélkül

Milyen szép kerek szám ez a kilencven, igazán jól néz ki :)

Délután összefoglalom, hogy milyen segítő gondolatokkal vészeltem át a különböző necces helyzeteket. Már tegnap eldöntöttem, hogy csinálok egy ilyen összegzést, mert hol ez segít, hol pedig más. Legyen csak egy helyen az összes támogató gondolat, hogy ha baj van, akkor egyszerre lehessen látni, és válogatni közülük :) 

Sajnos, ezt a mai reggelt már elb... rontottam, mert késő van, de legkésőbb holnap reggel megírom, és ehhez a naphoz teszem majd, hogy könnyen meg lehessen találni.

Ja, tegnap melegfront jött azzal a bazi nagy széllel, azért nem tudtam aludni. Ez a legújabb, hogy vénségemre  a melegfontra is érzékeny lettem. Eddig csak a telihold keserítette meg az életem :)

------------------------------------------------------------
Támogató gondolatok necces helyzetekre, összegzés. Mostanáig ezek segítettek nekem, ha úgy éreztem, hogy nehéz, vagy nem bírom tovább.

• Első és legfontosabb, szinte mindig segítő gondolat, hogy magam mögé nézve, a nikotinmentes idő súlyát megpróbálom átérezni, valahogy ennek hatása a legerősebb. Hogy, ha már eddig kibírtam, ne menjen már pocsékba ez a sok küzdelmes nap, ne hagyjuk már veszni.
• Legrosszabb időkben arra gondolok (ez főleg első időkben fordul elő), hogy bármennyire rosszul is érzem magam, néhány órán belül valószínűleg el fog múlni, csak most még nehéz elhinni. Tehát fogamat összeszorítva megpróbálok kitartani addig, ameddig egy kicsit jobb nem lesz. Akár csak pár órát még, vagy mondjuk egy napot, aztán holnap majd meglátjuk. Rendszerint pár óra múlva, legkésőbb reggelre elmúlik a nehézség. Rövid ideig nagyon jól működik a figyelemelterelés, tehát megpróbálni nem rugózni a hiányon, és nem beleesni az önsajnálat sötét kútjába, hanem gyorsan valami mást csinálni, akár erőnek erejével.
• Első időkben sokat segített, hogy erkölcsileg elhatárolódtam a dohányzással együtt járó fizikai kéjérzetektől, mondván, hogy miféle ember is vagyok én, akit ennyire ural a kéjsóvárság, hogy képtelen kibírni egy kis dopaminfröccs, egy kis mesterségesen gerjesztett boldogságadag nélkül.
• Ugyancsak sokat segített, meglepő módon, hogy megpróbáltam belegondolni, a többiek vajon hogy csinálják? Hogy mégiscsak élnek mások is valahogyan, nikorin nélkül, dohányzás nélkül, és nem szenvedik szükségét semmilyen értelemben, tehát ez egy megvalósítható, létező életérzés, csak ideiglenesen meg vagyok hülyítve a nikotin által, ami azt suttogja a fülembe, hogy nélküle az élet sivár, üres, és csakis boldogtalan lehet. De nem lehet sivár és üres több milliárd nem dohányzó ember élete, ez abszurdum, ez képtelenség. Oké, páré biztosan üres és sivár, de nem a nikotinhiány miatt. Tehát csak rá kell jönni, hogy hogyan csinálják. :)  (Azóta tudom: idővel az agy újra megtanul örülni nikotin nélkül, csak idő kérdése.)
  “Valójában tehát leszokáskor az történik, hogy lehántoljuk a tudatunkról a hamis világképet, amit mi magunk építettünk fel magunk köré nikotinból, alkoholból, drogokból vagy egyéb színesítő-boldogító alapanyagokból. “ (November 9. szerda, 6. nap nikotin nélkül).
• Furcsa módon, a motivációk felidézése, amik miatt eredetileg le akartam szokni a cigiről, nagyon ritkán segítenek, és ha igen, akkor sincs túl nagy erejük. Ettől függetlenül azért nem árt néha leporolgatni őket, mert adnak egy kellemes elégedettségérzetet, hogy mégiscsak megcsináltam azért, lám-lám, mennyivel egészségesebb is vagyok, mennyivel tisztábbnak is érzem magam, mennyivel jobban ismerem már a nyugalom érzését, és végre nem vagyok folyamatos fogadalomszegésben, és mennyi pénzem is megmarad. (Mondjuk fogalmam sincs, hol van ez a sok pénz, tényleg.)
• Amikor már tényleg semmi értelmes ötletem nincs arra, hogy miképpen kerüljem el a szenvedést, és semmilyen gondolat nem segít jobban lenni, akkor szoktam arra gondolni, hogy hát végül is leszokásban vagyok, és vannak szenvedések, amiket nem lehet megúszni. “Meg kell szenvedni a megszenvednivalókat”. Ez nem tudom, honnan jött, ez a gondolat, de nagyon sokat segít. Egy kicsit kiemel a nyomorúságból, és heroikussá teszi a küzdelmet: én helytállok éppen, kérem szépen, megszenvedem, amit kell. Végül is én akartam cigizni. És leszokni és én akarok. Senki sem mondta, hogy fáklyásmenet lesz, na. Ez várható volt, és el fog múlni nemsokára, másnak is elmúlt, és másnak is sikerült a megszabadulás, nekem is fog. :)
• Jót tesz átgondolni azt is, hogy mekkora átverés a nikotinnal való együttélés, hogy milyen elhomályosító, bagatellizáló, komolytalanító hatása van, ami miatt az ember a valóságot sosem látja teljesen tisztán, mindig van rajta egy nikotinfátyol. Mindjártjobblesz, nembajmajdrágyújtok, haddgondoljamátkicsit, nincssemmibaj.
  
• Nem vagyok rászorulva. Ez pedig az a gondolat, ami a büszkeségemet piszkálja, abba az irányba vezet, hogy kihúzzam magam, és átgondoljam, hogy tényleg, miért is lennék én erre a dologra “rászorulva”? Dehogyis vagyok, megoldom én ezt anélkül is, nehogymár :) Kicsit hasonlít ez arra, amikor mások azt mondják, hogy “nehogy már a nikotin mondja meg nekem, hogy mit csináljak, nehogy már az uraljon engem”, de ez kicsit más azért. Kicsit árnyaltabb, nekem többet segít.
• A nikotinra drogként tekinteni azért nagy segítség, mert egyrészt szakítani kell az illúzióval, hogy a leszokás könnyű. Nem, nem könnyű, és aki ezt mondja, az vagy hazudik, és sokat árt a leszokni vágyóknak, vagy legalábbis kurva szar a memóriája, vagy pedig egy nagy betegség segített neki leszokni, azért emlékszik úgy, hogy könnyű volt, vagy eleve kocadohányos volt csak, napi 4-5 szállal, hát arról aztán tényleg bárki le tud állni. Szóval nem szabad hallgatni az ilyenekre, és komolyan kell venni, hogy a nikotin egy idegméreg, egy kemény droggal egyenértékű szer. Másrészt. Mit is jelent ez? Hogy egy egész életmódot kell átalakítani, nem csak a “szert” abbahagyni (by Bajzáth). Ki kell találni új megoldási módszereket, új “megküzdési stratégiákat”. Tehát be kell tömködni a lyukakat, amiket a szokásos rágyújtási alkalmak hiánya hozott létre, valami mással, valami olyasmivel, ami lehet, hogy első látásra nem hoz lázba, nem okoz örömöt, de később átveheti a nikotin szerepét, és boldoggá tehet, örömet okozhat.
• És így a végére most elhoztam magamnak a legfőbb adumat, amit az elmúlt hetekben már használok is, és nagyon jól működik. Ez pedig a nyolc világi dharma, vagy nyolc világi motiváció közül az utolsó kettő, az öröm kergetése, és a fájdalom kerülése. Ez a nyolc világi szél fúj minden ember életében. Az enyémben is. És mostanáig nem is vettem észre, hogy mekkora szerep jut az életemben az öröm keresésének, az öröm állandó, folyamatos kergetésének, hogy abban a pillanatban, hogy kicsit nem vagyok jól, vagy csak kicsit is unatkozom, vagy egyáltalán, nem történik semmi, akkor azonnal ez a gondolat bukkan fel: kéne valami kis öröm. De sokszor nem is ilyen tiszta gondolat ez, csak azon kapom magam, hogy keresem, minek lehetne örülni. Bármi jó lesz, csak megvigasztaljon, csak űzze el a rossz kedvemet, csak vidítson fel, csak legyen egy kicsit jobb.

És itt nagy hálával megköszönöm Popper Péter gondolatát, aki valahol ezt mondta: “Nem kell mindig jól járni”. Hát nem! Ez az állandóan önző, önérdekkereső, győzni akaró, saját magát mindenek fölé helyező, számító éntudat sunyi munkálkodása, ami észrevétlenül, titokban átveszi az uralmat a belső világ fölött, és  bármikor képes előtérbe nyomakodni, ha egy kicsit nem figyel oda az ember.

Szóval nem kell mindig örülni. Nem kell mindig az örömöt kergetni, majd eljön magától, ha megérdemlem. És akkor fogadni kell, tiszta szívvel, és lehet örülni neki spontán. Ennyi :) Ezennel abbahagytam, ünnepélyesen, az öröm folyamatos, állandó kergetését, mindenek fölé helyezését, és elfogadom az életet úgy, ahogy van. Legalábbis törekszem rá, oké? :)

-----------------------------------