13. nap nikotinnal

Tegnap szép, nyugodt nap volt. 10 szállal zártam. A dohányzásról ennyit, innen filozófia :)

Tartom a gyakorlásomat, abbahagytam a gondolkodást egy időre, minden analízist, minden értékítéletet felfüggesztettem, kizárólag a legfontosabb dolgokat érintő praktikus gondolatokat engedem meg magamnak: hová megyek, mit kell csinálni, mi a feladat. Nagyon pihentető. Ilyenkor a tudat sokat gyógyul. Döbbenetes, hogy milyen régóta tudom ezt, és mégis mennyire bele tudok csavarodni a világi életbe.

“A jövő nem létezik, a múltnak vége, csak a jelen van”. Elcsépelt, ósdi spiriszöveg.

Kivéve, amikor gyakorolni akarod. Mert akkor bizony rájössz, hogy életed minden percében a kettő közül valamelyikben vagy. Ott, ahol éppen vagy, a legritkább esetben vagy valójában. És amikor a négy jóga közül próbálod megvalósítani az összeszedettség jógáját, és egyhegyűen szeretnél jelen lenni, akkor rájössz, hogy összeszedni magad bizony rendszerint a múltból kell, vagy a jövőből, vagy a képzelgésekből, találgatásokból, feltételezgetésekből. Összerakni magad oda, ahol éppen létezel. Hogy a látvány, a hangok, a testérzetek, az ízek, illatok tökéletes átélése és tudatosítása révén megtapasztald a maradéktalan jelenlétet.

A jelenlét egyébként dögunalmas. Pont ezért nem lehet hosszasan jelen lenni. Sokkal-sokkal érdekesebb a gondolkodás. A találgatás, a képzelgés, az analízis, és minden, ami a fejben játszódik. A történetmesélés, képzelt beszélgetések, jövőbe kukucskálás, múltban lubickolás satöbbi.

Emlékszem, amikor elkezdtem gyakorolni a jelenlétet, évekkel ezelőtt, és megtapasztaltam az önmagamhoz képest legtökéletesebbnek tartott jelenlét érzetét, utána rögtön az volt az első gondolatom, hogy “De hát ez kurva unalmas".

Mi van itt, amitől ez annyira fontos? Hogy “éjt nappallá téve” ezt kell gyakorolni?"  (Mondja az összes mester, minden tanító, guru és most már még a csapból is ez folyik. Mindfulness meg minden.) Hogy ez az elfogulatlan, ítélkezéstől és bonyolítástól mentes valóságtapasztalás fogja majd elhozni idővel a megvilágosodást. Mert minden egyszerre van jelen. Mert idő nem létezik, sőt, tér sem létezik, de annyira ragaszkodunk az illúzióinkhoz, hogy képtelenek vagyunk ezt elhinni.  

Sajnos, egyelőre nem látszik, hogy mi van "ott",  de az egyetlen dolog, amiben biztos vagyok, hogy ebbe az irányba kell törekedni. Állítólag, ha csak egyetlen tizedmásodpercig képesek lennénk megvalósítani ezt a valódi jelenlétet, azonnal meg is világosodnánk, azzal a lendülettel.

Le kell bontani a nem tudás fátylát, és meg kell látni a valóságot. És ennek érdekében át kell élni lehetőleg minél több unalmas(nak tűnő) valóságpillanatot.  

Egyébként nem eredménytelen a gyakorlásom ebben az irányban. Igaz, hogy még nem látom a valóságot a maga fényében, de olyan, mintha az évek alatt elkoptattam volna kicsit azt a vastag réteget, amitől eddig nem láttam semmit, és átsejlik rajta néha a valóság, intuíció, kreativitás, ötletek formájában. 

És egészen biztos, hogy a cigi nem segít ebben. Na, és akkor visszakanyarodtunk a dohányzáshoz. Abba kell hagyni, és kész.