30. nap nikotin nélkül

Na úgy néz ki, egész jól megúsztam a tegnapi napot. Mintha kezdenék tudni úgy tekinteni magamra, mint aki nem dohányzik. Eddig úgy volt, hogy ellen kellett állni a rágyújtási vágynak, most viszont egyre kevesebbszer jön maga az érzés. Konkrétan elfelejtem. Ez nagyon jó, ez volt a cél, illetve ez a hosszú távú cél: egyszerűen elfelejteni, hogy dohányos vagyok, elfelejteni a rágyújtást, eszembe se jusson.Ahhoz, hogy az ember ezt elérje, először végig kell menni azon a stádiumon, amikor minden egyes rágyújtási vágynak keményen ellen kell állni. És szerintem ez a legnehezebb.  És nagyon jó gondolat, hogy ez egyszer teljesen el fog múlni, ezek a napok ennek a bizonyítékai, úgymond előfutárai.

Nem ringatom magam abba a tévhitbe, hogy ezentúl mindig így lesz. De megcsillan a remény, hogy lehet normális életet élni cigi nélkül is, úgy, hogy egyáltalán nem is hiányzik. És tegnap megtapasztaltam. Gyógyszer, nyugtató nélkül (ja, tényleg, napok óta nem szedek se  gyógyszert, se nyugtatót).

Már értem, hogy milyen az, amikor ezer éve leszokott emberek azt mondják, hogy bármikor képesek lennének rágyújtani, és még mindig hiányzik. Sajnos, engem ez tartott vissza évekig a leszokással való kísérletezéstől, mert azt hittem, ezek az emberek szenvednek, akár évtizedekig is. Hát ki az a hülye, aki szenvedni akar?! Én ugyan nem fogok 10-20 évig élni nikotin utáni sóvárgásban. 

Nos, tévedésben voltam, mert amiről ők beszélnek, az csak egy nosztalgikus vágyódás, egy könnyű kis gondolat, aminek nemhogy ellenállni nem kell, mert nem olyan erős, hanem az ember még azt is tudja pontosan, hogy tökre boldog ebben a nemdohányzásban, és esze ágában sincs visszaszokni. Ugyanakkor nem tagadja meg a dohányos múltat, és tud benne örömmel lubickolni. Én például egyáltalán nem haragszom a dohányfüst szagára, sőt, szeretem, és örömmel emlékszem nagy bulikra, éjszakába nyúló, füstös beszélgetésekre, hiszen szép volt, szép volt, igazán  :) De ezeken a napokon (mint a tegnapi), ez nem fájó, nem hiányzó szépség, hanem egyfajta elégedettség kíséri, hogy “ez is megvolt nekem”, és nem bánom, de azt sem, hogy túl vagyok rajta.

Na remélem, nem lett túlságosan ellentmondásos :)