92. nap nikotin nélkül

Tegnap elindultam az Aldiba biciklivel. Nem tűnt olyan komolynak ez a hóesés. Igaz, hogy sűrűn esett, de hamar el is olvadt az úton, és hát ha már kitaláltam, hogy jó lenne túllenni rajta (mármint a bevásárláson), akkor ne vacakoljunk, és különben is, másnapra akár le is fagyhat, vagy vastagodhat a hóréteg éjjel, szóval mindenképpen jobb lesz mielőbb elmenni.

Na, hát jól meg is bántam, ugyanis nemcsak, hogy nem láttam semmit a hótól, mert havas lett a szemüvegem, a sapka és a szemüveg között próbáltam kilátni, hanem hiába csak hó esett, azért a kesztyűm mégis átázott, a végére aztán a cipőm is, a nadrágomról már nem is beszélve. Átfagyva és szarrá ázva értem haza. Ráadásul hazafelé a hóból lucskos, vastag kásaréteg képződött, amit csapkodott a bicaj össze-vissza, szóval szegény kis bringám is nagyon megviselődött, velem együtt. Biztosan nem gondolta volna új bicikli korában, hogy egy ilyen márkás német elektromos bringa majd micsoda megmérettetéseknek lesz kitéve egyszer. Tényleg megsajnáltam :( Megígértem neki, hogy ma szépen áttörlöm, megolajozom, úgyis tölteni is kell.

Azt hittem, első dolgom lesz forró zuhannyal átmelegíteni magam, de végül a száraz ruhákban hamar kimelegedtem, ebédet készítettem magamnak, és ittam egy búzasört. Néztem a hóesést bentről, nagyon hangulatos és szép volt. Arra gondoltam, de kár, hogy már nem cigizek, mert most nagyon szívesen rágyújtanék. Nem volt erős vágy, de valahogy fájt megint. Olyan ez, mint a gyász, komolyan.