53. nap nikotin nélkül

Elérkezett a nap, amitől annyira féltem: tegnap elfogyott a nullás cigim, és egyetlen bolt sem volt nyitva, hiszen Karácsony volt még. Jó jelnek tartom, hogy csak egy egészen rövid időre villant fel bennem a pánik, később hősiesen tűrtem a hiányt.

Mondjuk az időzítés bazira nem volt jó megint, éppen ebédre voltam hivatalos Andrásékhoz, és hát a társaság, a szokásos szituációk vonzása nem  könnyítették meg a helyzetet. Volt még nálam egy darab Liberisan, azt bekaptam, és annyira erősen rágóztam, hogy estére a nyelvem és az ínyem több ponton fájdalmasan sebes lett (bár talán a mártogatós is bűnös volt ebben az éles peremeivel).

Lényeg, hogy átestem a tűzkeresztségen, és most már erről is van tapasztalatom. Ilyenkor általában  elindul a fejemben egy gondolatfolyam a motivációk felidézésével, és azon keresztül a dohányzáson való rugózással, és hogy miért nem lehetek én kocadohányos, érdekes módon jólesik elgondolni, hogy talán öt vagy tíz év múlva megpróbálhatnék kocadohányos lenni, egy-két szállal egy nap, vagy csak igazán ünnepi hangulatban, vagy mittudomén, talán mégiscsak rágyújthatnék egyszer. Ettől kicsit jobban érzem magam. Oldódik a “sohatöbbé” kőkemény szigorúsága, és pontosan tudom, hogy önátverés, hiszen hatalmas rizikó lenne bármikor is rágyújtani, de mégis hagyom magam elringatni ebben a jóleső “valamikor, egyszer még cigizhetek majd” gondolatban. 

Meg olyan gondolatok jönnek, hogy nincs-e véletlenül a pipákhoz valami nikotinmentes dohány, mert szívesen pipáznék is, csak hogy lássam azt a szép, fehér füstöt, ami igazi füst, nem ilyen kis nyamvadt dohánypára, amit az iquosok csinálnak. Tényleg, az indiánok nem is dohányt füstöltek, igaz? Valami szent növényt égettek el, ha jól emlékszem. Lehet, hogy előző életeim köszönnek vissza ebben a szent füst utáni sóvárgásban. Tényleg komolyan esélyesnek látom ezt :)

Lényeg, hogy nem szeretem elfojtani ezeket a gondolatokat, szívesen átrugóztatom az agyam ezeken a vágygondolatokon, bár fogalmam sincs, hogy jól csinálom-e, lehet, hogy figyelemeltereléssel többre mennék. De nem biztos. Úgy érzem, ki kell lúgoztatnom magamból a sóvárgást, addig-addig, amíg erejét nem vesztik egyszer ezek a gondolatok. Lehet, hogy hülyeség :)