73. nap nikotin nélkül

Tegnap délelőtt be kellett vennem egy gyógyszert és nyugtatót is. Fogalmam sincs, honnan jött ez a hirtelen sóvárgás megint, de úgy öntött el, mint egy áradó patak. Estére nyugodtam csak meg valamennyire. Nem történt pedig a világon semmi különös, sőt. Szép, nyugodt, semmittevős nap volt a szombat, és a vasárnap is nagyrészt.

Kezdenek gyanúsak lenni a hétvégék. Főleg az olyanok, amikor sehová nem megyek és semmit sem csinálok. Tavasszal a covid idején is ugyanez volt: másfél hét otthon töltött idő után estem vissza.

Sajnos, hiába tudom, hogy el kellene foglalnom magam valamivel, az eredendő lustaságom és sértődöttségem kiköveteli, hogy egy héten legalább egy-két napot tökéletes semmittevéssel töltsek. Ezeken a napokon csakis és kizárólag azt csinálhatom, ami kedvemre való, szívből jövő és örömöt hozó. És hát ez általában a semmittevés szokott lenni, tévénézés, festegetés, fórumozás. Csak semmi szociális élet! :)

Ez a bezárkózás pedig, úgy látszik, nem tesz jót a leszokásnak. Ha pedig előre csinálok programot magamnak, hogy el legyek foglalva, vagy bármiért is, akkor frusztrál és nyomaszt a hétvégére is beférkőző “kötelesség”, még akkor is, ha egyébként eredendően szívből döntöttem valami mellett, amit szeretek. És ha mégis feltöltöm a hétvégét programokkal, akkor pedig hiányzik az énidő, a magammal töltött órák, és egész héten duzzogok. Hogy egy percem se volt magamra egész hétvégén. Ki érti ezt?!

Nyilván a gondolataim is szabadon kószálnak, nincsenek mederbe terelve, és amint azt csinálhatom, amit akarok, azonnal elkezdem sajnálni magam, és vigasztalásra vágyom. Ami persze nem lehet más, mint a cigi. Nincs is más ötletem, eszembe sem jut más. Mondjuk, nincs is a ciginél jobb vigasztaló, önbabusgató megoldás. Illetve még a kaja. Az is nagy örömöt tud okozni, és vigasztaló is. Na, hát így lehet bődületesen elhízni. Most már sokkal jobban értem ezt a mechanizmust.