75. nap nikotin nélkül

Tegnap délután találkoztam BB-vel, leendő pszichológusommal, aki kellemes személyiségnek bizonyult, és keddenként fogok járni hozzá, hogy felfejtsük, mitől vagyok dependens típus. Merthogy ez a lényeg itt, hogy miféle hiányosságot próbálok pótolni (mindig, mindennel), és még lehet, hogy a Bajzáth-féle trauma is ott vigyorog valahol mindennek a mélyén. Izgalmas utazás, nagyon kíváncsi vagyok. Attól nem félek, hogy fájni fog, érdekes módon. Remélem, bátor vagyok és nem csak vakmerő. :)

Nagyon finom dolog volt Visegrádra elutazni, és igazán nagy örömömre szolgál, hogy ezentúl minden héten végig kell majd buszozni a Duna partján. Nagyon szeretek utazni, vonattal, busszal, akár hajóval is, csak autókázni utálok, mert kevesen vezetnek olyan jól, hogy ne féltsem a tyúkszaros életemet minden kanyarban, autózni mindig csak egy muszáj-dolog lehet nálam.

A belső történések kicsit homályosak még, a temetés hajnalán történt felismerés fényében újra ránézek mindenre, és kóstolgatom az érzéseimet.

Furcsa, felszabadító érzések, de nem tökéletesen tiszták még. Például érdekes, de megijedtem ettől a tervezett visszaeséstől, például attól félek, hogy beteg leszek a kéthetes cigizéstől (haha, a 34 évtől nem féltem!!), de ugyanakkor, amikor azt gondolom, hogy jó, akkor majd nem esek vissza, akkor viszont nem kerülök vissza abba a sötétségbe és beszűkült tudatállapotba, amiben előtte voltam, hanem érzek egyfajta szabadságot, hogy oké, majd akkortájt eldöntöm.

Tehát itt attól lett valami sokkal könnyebb, hogy szabaddá tettem magam a döntésben, és kényszer nélkül kijelöltem egy időpontot, amikor az egész dohányzási élethelyzetet szabadon megválaszthatom vagy elutasíthatom.

Még mindig nagyon jó érzés az egész. Felszabadultam, tényleg.