46. nap nikotin nélkül

Egyre kevesebbszer gondolok a cigire. Ha mégis, felidézem magamban a varázsgondolatot, ami azonnali és erőteljesen jótékony hatású, tudniillik hogy már megint kéjsóvár vagyok, már megint az instant gyönyörűség után vágyakozom,  oké, hogy nehéz az élet, de több milliárd ember képes mégis  nikotin nélkül is létezni, milyen kínos ez a piti kis sóvárgás, nem hagyhatom, több vagyok én ennél stb.

Mivel a nullásoktól is meg akarok szabadulni, ezért első számú szövetségesem a rágó lett. A legjobban a turbó-rágók váltak be, újra lehet kapni ezeket a régi, fényképes, lapos, kemény rágókat, 30 forint per darab, egy százasért veszek hármat, és összeolvasztom őket. Pont olyan keménységű, állagú és ízű, amivel képes vagyok egész nap úgy elvitorlázni, hogy levezeti ezeket a pszichomotoros nyugtalanságokat, amikről azt hittem, hogy csak egy hónapig fognak tartani, de teljesen egyértelmű, hogy még nem múltak el.

A rágóval kielégítek valamiféle orális hiányt is, viszont sajnos időnként abba kell hagyni, mert egy valamiféle más módon meg ideges leszek tőle. Marha furcsa egyébként ez. Elkezdek rágózni, tök jó, nagyon jólesik rágcsálni,  de kb. egy fél óra múlva abba kell hagyni, mert azt veszem észre, hogy síkideg vagyok. Sajnos, nem vagyok szakember, nem tudom, milyen élettani háttere van ennek, de nálam így működik.

44. nap nikotin nélkül

Mindent összevetve, egész jól megúsztam ezt a családi ünnepet. 

De nem volt könnyű, egyáltalán nem. Végig az ottlétem alatt folyamatosan dörömbölt a fejemben a rágyújtási vágy, és András nikotinos heets doboza végig irritált. Hogy csak egy karnyújtásnyira van tőlem a nikotin, de jó lenne csak egyet szippantani belőle. Szerencsére ízesített doboz volt, kis narancssárga, ettől nem látszott olyan komolynak, mint a bronz, amit régen szívtam. El tudtam tekinteni tőle végül.

Maga az ünnep nagyon finom volt, ilyenkor feltöltődöm a családi feelinggel, és át tudom érezni, hogy van normális családom, csak szét vagyunk darabolva kicsit, de azért mégis összetartozunk, van egy szoros kapocs, ami kísér mindannyiunkat akkor is, ha nem vagyunk együtt. 

Sajnos, a Mama nagyon hiányzik még mindig, nincs olyan alkalom, hogy ne bőgnék kicsit, út közben, miközben haladok a járdán, amin annyiszor jártam boldogan, hogy mindjárt odaérek, és hogy fogunk örülni egymásnak, és milyen klassz lesz majd együtt... Hogy mennyire örül majd nekem, és kérdez rólam, és szörnyülködik a szörnyülködnivalókon, és örül az örülnivalóknak velem együtt, mintha a lánya lennék, mintha anyám lenne,  mintha szeretve lennék ... Jaj, nem jó megöregedni, és nem jó, hogy meghalnak azok, akik vigyáztak ránk. Ki a fene akart ennyire felnőni?!

Na, és minekutána nyalogattam egy kicsit a sebeimet (jó lenne, ha már varasodnának legalább), elmondom, hogy mire jöttem rá.

A nikotin által okozott élvezet az agyból kiindulva tulajdonképpen egy kéjes érzést csinál a testben. Jól emlékszem, ahogy az első reggeli cigi nikotinfröccse (és az azt követő dopaminfröccs) szétárad az ereimben, átjárja a testemet (és a lelkemet is) ez a fantasztikus, borzongatóan jó érzés, tulajdonképpen egy kis mini gyönyör, ami annyira jó, hogy hülye is lenne az, aki nem vágyódna utána szívből. 

Ezzel most nem szeretnék lehülyézni mindenkit, aki leszokott, vagy le akarna szokni, csak arról beszélek, hogy tökéletesen indokolt egy ilyen jó érzés után vágyódni, tehát nem szabad haragudnom magamra, amiért ennyire nehéz elszakadni. És hát nyilván, minél kevesebb egyéb öröm van az ember életében, annál szorosabban kötődik az egyetlen igazán tiszta és örömteli élményhez, amihez könnyedén hozzá lehet jutni, csak pénzed legyen rá. Nem kell hozzá kommunikálni, nincs szükség hozzá gyakorlatilag semmire, csak egy öngyújtóra. Hát persze, hogy nehéz ezt elengedni. Hát persze, hogy szar arra gondolni, hogy többet ilyen nem lesz.

Viszont. Viszontviszontviszont.

Hát mi vagyok én, egy élvhajhász? Egy kéjenc, aki egész életében ez után a kéj után futkos és sóvárog? Hát nem szégyellem én magam, de most komolyan? Hiszen erről van szó, ezután a sok kis mini gyönyörűség után sóvárgok, mintha enélkül nem is lehetne élni, mint a fizikai élvezetről, a zabálásról, a gyönyörökről szólna az élet. Oké, megvigasztal. Oké, megjutalmaz. Oké, kurvajó. De hát nem más ez, mint kéjenckedés, nem?

Fizikai örömök apró sorozatává degradálni az életet, mintha semmi más nem is lenne ezen kívül. Na de könyörgöm, mintha a legrosszabb materializmus elevenedne meg bennem, komolyan, normális vagyok én?! Hát ezért meditálok, ezért keresem a megvilágosodást, minden lény javára?! Hát kurva messze vagyok én még ettől, ha ennyire le tud súlyozni egy ilyen szomorúan földi vágy, kéjsóvárság, gyönyörhajhászat.

Ezzel az erővel akár abba is hagyhatnám a meditációt, és minden szellemi törekvést, és vállaljuk fel akkor, hogy a hús és a vér vágyainak kielégítése messze sokkal fontosabb, mint tisztulás, az emelkedés, a tökéletességre és gyógyulásra törekvés, mint a lények ily módon való egyre hatékonyabb segítése.

 Igen, ez lett a hétvége tanulsága számomra. Ezeken a gondolatokon rugóztam (és most is rugózom), és egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez lesz a legnagyobb segítségem. Egyébként kértem ám ezt, meditáció utáni felajánlás-imában. Kértem egy varázsmondatot, egy varázsigét, amit felidézve azonnal lehűl a vágyam, a késztetésem, kértem, hogy egyszerűsödjön már le ez a leszokás, mert nem bírom uralni az elmémet, szétszaladnak a gondolataim a vágytól, a sórvárgástól.

És ezek a gondolatok jöttek, és úgy lehűtöttek, úgy elszégyelltem magam, hogy talán most már könnyebb lesz :) Meglátjuk.

41. nap nikotin nélkül

Este érkezik Ancsa. Igazából már dél körül itt lesz, csak első program a fogorvos, és majd este jönnek ki a kajákért, amiket főzök.  Szóval drága a repjegy karácsonykor, elő-karácsonyozni fogunk, aztán majd még egyszer lesz nekünk karácsony a rendes időben is, de akkor már ki-ki otthon.

Ez most megint majd egy újabb megmérettetés lesz, hiszen a családi ünnepek a leghúzósabb triggerek, amiket csak el tudok képzelni... Ó, ó jaj, nagy bagózások a Balaton-parton, a Duna-parton, a teraszon, az udvaron, a vendéglőben kaja után, beszélgetés közben, ivás közben, és csak úgy, egy jó ürügy találkozni a teraszon, bárhol, gyere, gyújtsunk rá, mondd el, ami a szívedet nyomja. Ó, ó, a fene egye meg, úgy fáj a szívem most, megveszek egy cigi után, már most, pedig még csak írok róla.

Elő kell venni ilyenkor minden, de minden elsődleges és másodlagos motivációt. Szép volt, jó volt, vége van. ÉN MÁR NEM DOHÁNYZOM. ÉLETBEN LEHET MARADNI CIGI NÉLKÜL IS.

Kurva sokat dolgoztam, hogy idáig eljussak, nem fogok most egy rövid, pár napos élvezet kedvéért felborítani egy ilyen hatalmas eredményt, hogy utána aztán frusztrált, beteg és rosszkedvű legyek, azzal a biztos tudattal, hogy soha többé nem próbálok meg leszokni a cigiről, mert az  hótziher, hogy én még egyszer nem csinálom végig ezt a cirkuszt. 

Szép lassan végigmegyek az örömökön, amiket a leállásnak köszönhetek, könnyedség, megmaradó energiák, normális emésztés, megmaradó pénzek, egyszerűbb élet, szabadság.

Kár, hogy egy-egy pillanatnyi őrült vágy ezeket az érveket úgy tudja elsodorni, mint egy cunami, mintha nem is lettek volna soha.

Ilyenkor egyetlen esélyem van. Arra gondolni, hogy a nikotin egy idegméreg, egy nagyon erős drog, ami átver, meghülyít, és sóvárgáskor azt akarja veled elhitetni, hogy ő egy életelixír, és nélküle szar vagy, nulla vagy, semmit sem érsz. Halál komoly, ezt érzem néha. És az élet sivár, unalmas, szürke és elviselhetetlen cigi nélkül. És ezek a gondolatok már annyira abszurdak, annyira átlátszóan hamisak, hogy felocsúdok és meg tudom rázni magam, hogy “Na, hát ezt azért már mégse, kérem szépen. Ennyire nem vagyok hülye.”

Na meglátjuk, mi lesz holnap, meg később :) Most egy darabig nem írok szerintem, majd jelentkezem. 

40. nap nikotin nélkül

Meg vagyok elégedve a tegnapi nappal, és a reggellel is. Jól vagyok, nincs hiányérzetem, nem kell sem gyógyszer, sem nyugtató. Remélem, a mai nap már is így marad. 

Normál napom lesz, öt gondozással, csak a végén kell majd nagyon figyelnem István bácsinál, hogy ne idegesítsem fel nagyon magam. Még mindig nem értem pontosan, hogy mitől leszek síkideg nála, mert kifejezetten kedvelem az öreget, és nagyon kedves is velem, alig tudom elhárítani a közeledését, de nem ez a baj, ez teljesen kezelhető. 

Hanem a demencia, na, hát azzal borzasztóan küszködök. Az értelmes kommunikációra való törekvés és annak szinte tökéletes sikertelensége teljesen elfáraszt. Sajnos, szerintem a haraggal is küzdök, mert haragszom a betegségre, haragszom a kudarcra, haragszom az egész világra ilyenkor, hiszen az egész univerzum összeesküdött ellenünk, nem tudom megkönnyíteni neki ezeket az utolsó éveket, semmi szép, segítő gondolat nem megy át, illetve ha át is megy, hát sajnos fél óra múlva már a süllyesztőben van. :( 

Szerintem az elvárásaimmal is küzdök, amik sorra kudarcra vannak ítélve, hiszen elvárom, hogy értse, amit mondok, de alig érti. Elvárom, hogy emlékezzen arra, amit mondtam, de nem emlékszik. Elvárom, hogy megtanulja a gyógyszeres szekrény használatát, de képtelen rá. És hiába tudom, hogy a demenciánál ez teljesen természetes, mégis csalódott vagyok és bánt a dolog. Olyan, mintha azt mondanám magamban: “persze, persze, van ez a demencia, de miért nem tudunk kommunikálni?!”Jaaj, nagyon nehéz.

A múltkoriban meg is fordult a fejemben, hogy abbahagyom az egészet. Nem megy ez nekem, képtelen vagyok elfogadni a demenciát, nem tudom kezelni, kész. Szerencsére a kollégák ilyenkor segítenek, amennyire tudnak. Sajnos, önfejű vagyok, és kurvára ragaszkodom ahhoz az értékrendemhez, hogy mindent kommunikációval kell és lehet is megoldani. 

ÁÁááá, most lebuktam, illetve kibukott. Na ezért jó blogot írni. Jó ötlet volt :) Szóval ezexerint az a bajom, hogy úgy tanultam, azon az alapon nyugszik a világom, a világnézetem, az egész értékrendem, hogy a kommunikáció mindenek felett megoldás mindenre. Külső és belső kommunikáció, kapcsolat, ez a világ, ez a világ működése, és én is így működöm, és mindenki működjön így. És ez a nézetem mond most tökéletes csődöt, és ez a baj. Éééééértem.

Aha, na jó lesz akkor ezt emészteni. :) Negyvenedik nap, nikotin nélkül. Újabb jubileum, nagy felismerésekkel. Ezt már szeretem :D

38. nap nikotin nélkül

Nagyon örültem, mert a tegnapi ételosztás forgatagában egyáltalán nem került erőfeszítésembe ellenállni a cigi hívásának. Nullaszázalékosból is elenyésző mennyiséget szívtam. Mondjuk ez most egy új helyzet volt, és annyira szokatlan, hogy nem bukkantak fel azok a hagyományos pillanatok, helyzetek, amikor rá szoktam gyújtani, és ez nagyon nagy segítség. 

Az egész leszokásban az a legnagyobb segítség, ha az ember el tudja kerülni a “szokásos” helyzeteket, csak hát, ugye, egy erős függőnek az egész élete egyetlen szokásos helyzet. :) 

Jó, oké, de azért nem vagyunk eszköztelenek. Például a reggeli dohányzás szokásos szertartását egészen jól le tudtam váltani. Nem megyek ki a teraszra (hálisten hideg is van), itt benn a jó meleg szobában, a számítógép előtt kávézok, és írom a blogot, nézem a fórumot az indexen, átpörgetem a face-t. Ez lett a reggeli szertartás. Meg vagyok vele elégedve, mert idővel a nullásakat is le fogom tudni tenni, nincs összekötve még a két cselekedet elég erősen. És a munka közben szokásos rágyújtási helyzeteket is meg lehet tanulni elengedni, kisebb-nagyobb belső munkával, ráfordítással. 

A későbbi nehézséget elsősorban a ritkábban felbukkanó szokásos helyzetek okozzák, amikre még nincs stratégiád. Pl. hetente ételosztás, ritka találkozás olyanokkal, akikkel általában cigizni szoktál, még ritkább találkozások, és ezek sajnos elementáris erővel hozzák felszínre a szokásos rágyújtási vágyat, tehát mindig újra és újra meg kell tanulni nem-rágyújtani. 

Azt gondolnád, hogy előbb-utóbb elfogynak ezek az “új” helyzetek, és mindegyikre lesz működő megoldóképleted, de sajnos soha nem lehet tudni, hogy mikor bukkan fel egy régi ismerős az utcán, akiről pontosan tudod, hogy láncdohányos, vagy amikor éves céges bulin öten-hatan egyszerre felállnak, és jól tudod, hogy bagózni mennek, akkor benned a kis ember elkezd vékony hangon sikítani, hogy “éééén is, éééén is!!!”. 

Szóval olyan ez a leszokás, mint egy folyamatos képzés, melynek során meg kell tanulnod, hogy mások hogy csinálják cigi nélkül :) Ez egyébként nekem nagy erőt is ad mindig: hát mások is csinálják valahogyan! Nem?! :) 

37. nap nikotin nélkül

Semmi változás, semmi új gondolat. Kitartásra buzdítom magam. Jót tesz, hogy a karácsonyi bevásárlásokat intézem. Kaptam egy kis karácsonyi pénzt, jólesik költeni, de mondjuk kellett is, már egy fillérem sem volt.

Vettem egy színes szőnyeget, megleptem magam karácsonyra. Hétfőn Csaba segít hazahozni, de jó! Este már nézegethetem :)  És már értem, hogy miért szeretnek az emberek vásárolni. Feldob, örömöt okoz, dopamin termelődik. Hogy van pénzed (de jó), hogy lesznek otthon cuccok (de jó), hogy megteheted (de jó), hogy örömöt fogsz szerezni vele (de jó). Ha gazdag lennék, könnyebb lenne a leszokás is :) Egyszerűen leváltanám a dopamintermelést, megoldanám vásárlással.

36. nap nikotin nélkül

Bevallom őszintén, nem gondoltam volna, hogy a hangulatingadozások ilyen sokáig elhúzódnak. Azt hittem, hogy az ötödik hét elteltével már kiegyensúlyozottabb leszek. Sokkal többször jut eszembe a cigi, mint szeretném, és ettől aztán többször lesz rossz kedvem, mint szeretném. Ilyenkor mindig úgy érzem magam, mint akitől elvették a játékát, és meg vagyok sértődve. 

Ezen most elrugóztam egy kicsit. Tiszta dedós vagyok, és dedósak a reakcióim is. Ugyanakkor ki a fene akart felnőtt lenni valaha is?! Mert én nem, az biztos. Engem senki nem kérdezett. 

35. nap nikotin nélkül

Tegnap még este is be kellett vennem nyugtatót. Nem is emlékszem az egész leszokás ideje alatt mikor volt ilyen, hogy egy nap kétszer is kellett a nyugtató. (Nagyon gyenge, Neurexannak hívják, homeopátiás nyugtató, szerintem épp csak egy hangyafasznyival erősebb mint a Hova tabletta.)  Nagyon ideges voltam egész nap, ordibáltam a macskákkal, és gondolatban mindenre és mindenkire fújtam. Ha macska lennék, kieresztett körmökkel jártam volna egész nap :)

Nem értettem az egészet, mostanáig. Ugyanis megnéztem a holdnaptárat, és tegnap volt telihold. Hát persze, így már világos. Hülye vagyok, hogy nem néztem meg előre, egy időben követtem a teliholdakat, nagyon erős hatással van rám, és nem feltétlenül jó, mint a mellékelt ábra mutatja.

Most így reggelre kelve egész jól vagyok, valószínúleg éjjel a hold “betöltötte magát”, ez után mindig megkönnyebbülök és felszabadulok, régen is így volt, amíg figyeltem. Egyelőre bizakodó vagyok a napot illetően, és nem érzem, hogy akár a Liberisan, akár a nyugtató kellene. De azért viszek magammal :)

34. nap nikotin nélkül

Be kellett vennem egy Liberisant reggel. Olyan vágyakozó sóvárgás öntött el egy cigi után, hogy egészen megijedtem. Nem léphetek ezzel az érzéssel az utcára, tűl közel vannak a dohányboltok :( Minden, de minden érvem a rágyújtás ellen olyan jelentéktelenné zsugorodott, mintha nem is lenne. Döbbenetes egyébként. A semmiből jött. Minden mindegy, rá akarok gyújtani, utánam a vízözön. Nem érdekel, hogy mi lesz, leszarom az egész leszokást, nem megy ez nekem  és kész, majd leszokom máskor.

Nagyon jó ilyenkor átolvasni a blogot. Kicsit megnyugszom tőle, átjár a józanság szele, a sok küzdelem, amit folytattam, mögém áll és erőt ad. De ettől még a vágy nem csökkent, inkább az erőm növekszik. De azért jó, hogy van még Liberisan. Lehet, hogy nyugtatót is beveszek. És feltöltöm a rágókészleteket. 

Elbíztam volna magam? Vagy honnan jött ez? Bassza meg. 

33. nap nikotin nélkül

Jelentem, javul a helyzet :) Reggelre kelve örömmel ébredtem. Ez nagy szó, mert mostanában elég kelletlenül ébredek fel, hosszú, szenvedésteli, fárasztó napokra számítok, sötétre, szitáló ködre és problémákra, amiket nem tudok szívból megoldani, hanem csak muszáj, és szenvedek tőle.

Valami megváltozott bennem, de nem tudom pontosan megfogni, hogy micsoda. Csak azért írom le, mert majdnem biztos vagyok benne, hogy a dohányzással függ össze. Nem akarok találgatni, ezért felsorolom, hogy mi jöhet szóba. 

1. Elmúlt egy valamilyen emésztési problémám, ami nem volt különösebben nagy probléma, de kellemetlen volt. A gyomromban éreztem néha fájdalmakat, ha erősebb volt, bevettem savlekötőt, ha még erősebb volt, pár napig szedtem algopyrint. Teljesen elmúlt, nyoma sincs. Lehet, hogy a nikotintól volt. 

2. Könnyebbnek érzem magam, teljesen rendbejött a székletem (bocs),  eddig néha előfordult bizonyos ételektől hasmenés vagy csak úgy spontán is néha ment a hasam, de most abszolút normalizálódott. Egy pár napig volt csak székeredésem az elején, de nem foglalkoztam vele, megvártam, amíg magától rendbejön, és így is lett. Szerintem ezek az emésztési problémák is a cigi miatt voltak. Nincsenek nehéz testi érzéseim, nem tudom másképp fogalmazni: könnyebb vagyok. Persze, sajnos nem súlyra :)))) 

3. Elképesztő energiák maradtak meg estére: hetek óta minden este valamit takarítok a lakásban, vagy vasalgatok, vagy főzőcskézek, vagy pl. átrendezem a szobát, ezekre eddig nem volt energiám. Összegyűjtöttem őket hétvégére és kínkeservesen egyszerre csináltam meg mindent, és közben utáltam. De nem csak az energiák kezdenek tisztulni és erősödni, hanem a figyelmem is elkezdett a cigiről az egyéb lehetőségek felé fordulni. Eddig úgy volt, hogy a dohányzás a teraszon egy olyan program volt, ami egyrészt elvette az időt más programoktól, másrészt elfárasztott pont annyira, hogy másra már nem maradt. De ki is elégített teljesen, jó program volt, kellemes, közben lehetett jókat agyalni, és azzal az érzéssel nyomtam el a cigit, hogy jó dolog történt, haladtam előre, dűlőre jutottam, terveket szőttem stb. Hát így utólag azt mondom, hogy egy nagy túrót. A világon semmi nem történt, csak a történés illúziója, eljövendő történések illúziója, vagy múltbéli történések illuzórikus átélése. Szóval semmi érdemi. 

4. Érzek egy felszabadulást, egy szabadságot. Nem akkor, amikor rám tör a dohányzás utáni vágyakozás, hanem a köztes időben, a szünetekben. Ezek a szünetek egyre hosszabbak, és átvették a vezetést. Nagyon jó érzés, most már kezdem elhinni, hogy sikerülni fog. Azért óvatos vagyok. Tavasszal is éreztem ezt, és könnyen félresöpri ezt az ember, ha nagyon rátör a vágy

5. A hangulati ingadozások kezdenek kiegyensúlyozódni. Mondjuk ez a leszokástól volt, de azt jelenti, hogy kezdek jobban lenni, stabilabban vagyok jelen a világban, kevesebb a deprimált hangulat, több a kellemes, jó érzés. 

Oké, egyelőre ennyi. Szerintem egész jó dolgok ezek :)