60. nap nikotin nélkül

Szép, kerek szám. Mármint a 60 nap. Nem tudok örülni neki :(

Tegnap pánikba estem. A tavasz és a nyár jutott eszembe. Úristen, mi lesz velem? Mi lesz a Balatonnál? A grillpartikon? Mi lesz május elsején a Duna-parton????? Jaaaj, nagyon fog hiányozni a cigi, annyi cigis emlék kapcsolódik a nyárhoz, nem hiszem, hogy kibírom, nem hiszem :( Vissza fogok esni, végem van, nem fogom bírni tovább. Szabályos félelemgörcs állt a gyomromba. Basszus, hát már most sem bírom, és ha úgyis visszaesek nyáron, akkor miért ne most essek vissza, nem? Nem mindegy akkor már?!

És mindez az összes gondolat úgy kb. tíz másodperc alatt. Nagyon necces volt.

Az tudott segíteni, hogy eszembe jutott, megígértem: kibírom februárig. Meglátjuk, februárban mit fogok érezni, és ha nagyon gáz még mindig, akkor nem bánom, visszaeshetünk. Erre viszont felkaptam a fejem. Mi van?! Miért is? Miért kéne visszaesni? Hogy ez a sok meló mind menjen a kukába? Amit végigcsináltam? Hát egy nagy lófszt, dehogy is. Majd meglátjuk, mi lesz. Majd kitalálunk valamit. Hátha addigra leszokik az egész család, és majd együtt szenvedünk. Vagy ha nem, hát ott vannak a nullás cigik, azzal szép, fehér füstöt lehet csinálni, és tisztára úgy néz ki, mintha dohányos lennék.

Áá, hát ez itt a fő baj, kérem szépen. Hogy én még mindig dohányos vagyok a szívem mélyén, és az is szeretnék maradni. Hamarabb állok le a cigivel, mint hogy ezt az identitást megszüntettem volna. Nem tudom, hogy mit lehet ezzel csinálni. Fogok beszélni a Ha..tz Ágival, és kérek beutalót a pszichológushoz. Még a nyár előtt ki kell derítenem, hogyan tudok megszabadulni ettől a hamis identitástól. 

59. nap nikotin nélkül

Nem tudom, meddig kell még rágóznom. Kicsit már unom, hogy állandóan fáj a nyelvem és a szám. Ugyanis melléharapok sajnos, idióta módon, hol az arcom belső felét, hol a nyelvemet, és tényleg nem értem, miért. A legnagyobb óvatosság mellett is csinálom ezt, így aztán hiába regenerálódik a nyelvem éjszaka, reggel kezdődik elölről.

A nullás most már tényleg csak reggel és társaságban kell, de azt hiszem, inkább csak vésztartaléknak fogom magamnál hordani, pusztán a tudat kedvéért, hogy létezik, és van mihez nyúlni.

Egyéb hírek nincsenek, az álmodás megint homályba borult, biztosan köze van hozzá a pezsgőnek, amit szombaton megittam (főképp azért, hogy aludjak egy jót, és este le tudjak menni a városba évbúcsúztató sétára), de teljesen feleslegesen tettem, hiszen aludni nem tudtam tőle, és azonkívül is, semmiféle hatással nem volt rám, mintha vizet ittam volna.

Arra viszont tökéletesen megfelelt, hogy az energiáimat rombolja, és visszavessen a gyakorlásban. Estére rémes, sötét tudatállapotba kerültem tőle, alig tudtam felocsúdni belőle, és újra rájöttem, hogy az alkohol is pont olyan, mint a nikotin: először jóleshet, később viszont szörnyű árat fizetsz érte. Hát, ha még jól sem esik, akkor aztán végképp hülyeség . Ha pedig hozzávesszük azt, hogy azóta megint nem emlékszem az álmaimra, tényleg totál érthetetlen, hogy miért csináltam.

Az esti séta a Városban helyrehozott, nagyon jólesett a köveken császkálni, felmentem a Szamárhegyre, megnéztem a fényeket a Dunán, de a nagyiékig nem mentem el, nem akartam most látni azt a monstrumot, amit oda építettek fel, ahol felnőttem.

Érdekes, néha jó elmenni oda, képes vagyok újra látni a régi házat és a kertet is, mintha a monstrum soha nem épült volna meg, mintha a nagyiék még mindig ott laknának, és én mennék hozzájuk, csöngetnék, és a nagyi  jönne otthonkában, nyitná a kaput, én pedig ebédelnék a papával, grízgaluska levest, amiben a galuskáknak éle van, és utána rohannék a tetőre, ahonnan átlátni Dunakeszire, imádnám a szelet, ami átjár, és éppen érne a búza, és gyönyörű lenne. Persze, bánkódást, szomorúságot is éreznék, hogy mindez elmúlt, de megtelne a szívem szeretettel, és ez feloldaná őket. Szoktam ezt csinálni, de világosban, valamiért sötétben nem megy.

58. nap nikotin nélkül

Remélem, mindenkinek nagyon szép éve lesz, kívánok minden szépet és jót, így az új év első napján :) Én nem tervezek semmit másképpen csinálni, a gyakorlásban szeretnék kiteljesedni, a dohányzás nélküli életben kitartani, szellemileg tisztulni, lelkileg erősödni, csakúgy, mint eddig. Ez pont elég program lesz egész évre :)

Azt kívánom, hogy mindenkinek az életéből háruljanak el az akadályok, külső, belső és rejtett akadályok egyaránt! :) 

57. nap nikotin nélkül

Bocsánat, de egy kicsit álomnaplónak is kell használnom ezt a blogot, mert nem hiszem, hogy képes lennék nyitni még egy fórumot az írásra magamnak. Márpedig áttörés van, kérem szépen, elkezdtem emlékezni az álmaimra! Éjjen, éjjen :)

Az álomjóga első lépése az álomnapló vezetése. Ha nem emlékszel az álmaidra, akkor cseszheted az egészet, finoman szólva. Tehát először is emlékezni kell (erre vannak gyakorlatok, és nyilván a dohányzás sem segített), és az álmokat reggel le kell írni. Ezzel létrehozol, felfényesítesz és kitisztítasz egy csatornát magadban, ami automatikusan az álmok felé nyitott lesz, így kezdődik az egész gyakorlás.

Namost nálam az volt, hogy amióta kitaláltam, hogy én álomjógával foglalkozom, azóta gyakorlatilag nem emlékszem semmire az álmaimból. Előtte hosszú, kerek, emlékezetes álmaim voltak, mostanában semmi. Hiába csináltam a gyakorlatokat (jó, nyilván nem tettem bele mindent magamból, csak próbálkoztam), mégis csak annyit tudtam biztosan, hogy rengeteget álmodom, sokfélét, és a hangulatok megőrződnek ugyan ébredésig, de semmi más. Mintha egy vasfüggöny hullna le az éber tudatom és az álmodó tudatom közé. Ez egy nagyon szomorú tapasztalat volt minden áldott reggel. Hogy már megint nem emlékszem. Már megint hiába dörömbölök azon a zárt ajtón, ami ébredéskor becsukódik. Egy pár napja, hete mintha változás kezdődött volna, talán írtam is róla, de most egészen karakteresen emlékszem az utolsó álomra (az előtte lévőkre nem nagyon, de tudom, hogy sokat álmodtam ma hajnalban is).

Na lényeg, hogy a régi utcában, régi házban voltam, ahol több, mint 30 évig éltünk, azt nem tudom, hogy anyuék-apuék hol voltak, de a konyhában minden úgy volt, mint régen, nem pedig úgy, mint most, ahogy a Csabáék laknak (szép, modern konyhában és felújított lakásban), hanem a régi kék-fehér csempe mindenhol, és a spájzban sem a most ott lévő vegyes tüzelésű kazán volt, hanem anyu régi spájza, a kis hűtővel. Valamiért ott voltunk, Magdi, Andi meg én, és szerintem szilveszteri bulira készültünk, és én elmeséltem nekik, hogy próbáltam vegán kocsonyát csinálni, és tök jó érzés volt, hogy Andi azonnal rávágta, hogy “Pektinnel, igaz?”, és én boldog voltam, hogy végre valaki érti, hogy mi az a pektin, és nem néz rám úgy, mintha a Holdról jöttem volna. Ennyire emlékszem, meg még arra, hogy valamiért át kellett mennem az utca túloldalán lakó szembeszomszédékhoz, az egész utca úgy nézett ki, mint 40 évvel ezelőtt, de a lakók ismeretlenek voltak, fiatalok, buliztak, és nem ismertek meg engem. Hiába magyaráztam nekik, hogy itt lakunk szemben, nagyon furcsállkodva néztek rám. Szóval ennyi az álom, nem sok, de örülni ez is elég :)

Jaaaj, nagyon boldog vagyok most emiatt :) Olyan régóta vártam már erre, annyira feldob, hatalmas, mélységes új dimenziók nyílnak meg ezzel!. Akinek még nem volt tudatos álma, az el sem tudja képzelni, micsoda lehetőségek rejlenek ebben. Nekem már többször is volt tudatos álmom, de sajnos már évekkel ezelőtt, és akkor még nagyon mazsola voltam, mert elhasználtam röpködésre. (Tudatos álomban minden olyan, mint a valóságban, ami azt jelenti, hogy röpülni egyet jelent azzal, mintha a valóságban is képes lennél rá. Talán nem kell részleteznem, hogy ez mit jelent.)

Mindent összevetve: szinte biztos, hogy ezt az eredményt a nikotinról való leállásnak köszönhetem. Nyilván a pszichés állapot, az idegállapot nagyban befolyásolja az éjszakai agyi folyamatokat, és hiába gyakorol az ember, ha a testi reakciók erősebbek (vágy, hiány, elvonási tünet, idegesség), és nem tudja az ember azokat uralni, akkor felülírhatnak minden tudati erőfeszítést.

Nyilván, van a gyakorlásnak egy olyan mélysége, erőssége és ereje, amikor ez már fordítva van. Én mélyen hiszek ebben, nem kétséges számomra, hogy egy magas szintű gyakorló már úgy hat a testére, ahogy csak akar, és biztosan az is történik a testében, ami számára a legkedvezőbb. Egyelőre, ezen a szinten, ahol én gyakorlok, még a testem állapota van hatással van a pszichémre, a tudatomra, és nem fordítva. De nem baj, mert ez normális így. Pont ezért kell az álomjóga nekem, hogy álmomban (ahol 7-szer tudatosabbak vagyunk, mint éber állapotban), tudjak gyakorolni, és mélyebb megértésre tegyek szert.

Azt hiszem, a ciginek befellegzett. Nincs semmi, ami felülírhatná a tudatos álmodás utáni vágyamat, és ha ilyen szépen látszik az összefüggés a cigi lerakása és az eredmények között, hát azt hiszem, nincs mitől félnem. De azért az ördög nem alszik, nem bízom el magam :)

56. nap nikotin nélkül

Ha nem lett volna már tavasszal egy kudarcom, azt mondanám, túl vagyok a nehezén. Tényleg, egyre kevesebbszer jut eszembe a dohányzás lehetősége, sőt, kicsit villogok is magam előtt, hogy a pihenéseim, a régi “cigiszünetek” most másképp telnek, hogy milyen kis ügyes vagyok, meg tiszta, meg hősies, milyen jó, hogy már nem cigizek, egészen elképesztő amúgy.

Persze, amint kicsit jobban belemegyek a helyzetbe (tehát nem csak úgy átsuhannak ezek a gondolatok), máris ijesztően üresnek tűnnek az elkövetkezendő évek, el is bizonytalanodom rendesen. Mi következik ebből? Hogy nem kell gondolkodni.

De nekem gyanús, hogy ez egy hülyeség, ki fogja akkor átvilágítani a sötét hülyeségeket belülről? Szóval nem, én a nehezebb utat választom, átrágom, átforgatom, felpiszkálom a negatív gondolatokat, és megvilágítom őket, vállalom a kockázatot, hogy esetleg szenvedni kell.

Nagy tervem amúgy, hogy jövőre pszichológushoz megyek. Lehet menni tb-alapon is, ha a házi orvos beutal. A dohányzásról való leszokás segítése egy jó ok arra, hogy megkapjam ezt a lehetőséget. Fel kell fejteni a függés gyökereit, hogy végleg megszabaduljak. Lehet, hogy van egy gyerekkori traumám, amire nem emlékszem. Vagy akár több is. Érdemes utánamenni.

54. nap nikotin nélkül

Nagyon nyugis, szép nap volt tegnap, alig-alig jutott eszembe a cigi, de akkor is csak úgy mellékesen, sőt, egy kis csodálkozással: nahát, nem kell. Megtört a varázsa a nullaszázalékosoknak is, rájöttem, hogy nem akkora durranás, hiszen nikotin nincs is benne, nem is értem, mitől féltem, se meg nem nyugtat, sem pedig akkora élvezetet nem okoz, el lehet vitorlázni nélküle simán. 

Azért most itt a számítógép előtt bőszen füstölöm, egészen szép kis fehér füstje van. De szerintem elég is lesz mára. Már tegnap délután sem kellett, pedig kaja után szoktam mindig pöfékelni, de most elfelejtettem. Így működik a ragaszkodás elegendése, érdekes megfigyelni. Van egy áttörés, egy felismerés, és utána magától történik, nem is kell vele foglalkozni. Nagyon jó :)

53. nap nikotin nélkül

Elérkezett a nap, amitől annyira féltem: tegnap elfogyott a nullás cigim, és egyetlen bolt sem volt nyitva, hiszen Karácsony volt még. Jó jelnek tartom, hogy csak egy egészen rövid időre villant fel bennem a pánik, később hősiesen tűrtem a hiányt.

Mondjuk az időzítés bazira nem volt jó megint, éppen ebédre voltam hivatalos Andrásékhoz, és hát a társaság, a szokásos szituációk vonzása nem  könnyítették meg a helyzetet. Volt még nálam egy darab Liberisan, azt bekaptam, és annyira erősen rágóztam, hogy estére a nyelvem és az ínyem több ponton fájdalmasan sebes lett (bár talán a mártogatós is bűnös volt ebben az éles peremeivel).

Lényeg, hogy átestem a tűzkeresztségen, és most már erről is van tapasztalatom. Ilyenkor általában  elindul a fejemben egy gondolatfolyam a motivációk felidézésével, és azon keresztül a dohányzáson való rugózással, és hogy miért nem lehetek én kocadohányos, érdekes módon jólesik elgondolni, hogy talán öt vagy tíz év múlva megpróbálhatnék kocadohányos lenni, egy-két szállal egy nap, vagy csak igazán ünnepi hangulatban, vagy mittudomén, talán mégiscsak rágyújthatnék egyszer. Ettől kicsit jobban érzem magam. Oldódik a “sohatöbbé” kőkemény szigorúsága, és pontosan tudom, hogy önátverés, hiszen hatalmas rizikó lenne bármikor is rágyújtani, de mégis hagyom magam elringatni ebben a jóleső “valamikor, egyszer még cigizhetek majd” gondolatban. 

Meg olyan gondolatok jönnek, hogy nincs-e véletlenül a pipákhoz valami nikotinmentes dohány, mert szívesen pipáznék is, csak hogy lássam azt a szép, fehér füstöt, ami igazi füst, nem ilyen kis nyamvadt dohánypára, amit az iquosok csinálnak. Tényleg, az indiánok nem is dohányt füstöltek, igaz? Valami szent növényt égettek el, ha jól emlékszem. Lehet, hogy előző életeim köszönnek vissza ebben a szent füst utáni sóvárgásban. Tényleg komolyan esélyesnek látom ezt :)

Lényeg, hogy nem szeretem elfojtani ezeket a gondolatokat, szívesen átrugóztatom az agyam ezeken a vágygondolatokon, bár fogalmam sincs, hogy jól csinálom-e, lehet, hogy figyelemeltereléssel többre mennék. De nem biztos. Úgy érzem, ki kell lúgoztatnom magamból a sóvárgást, addig-addig, amíg erejét nem vesztik egyszer ezek a gondolatok. Lehet, hogy hülyeség :) 

52. nap nikotin nélkül

Gyönyörű idő volt tegnap, ragyogyó napsütés, 14 fok. Ételosztáshoz kitűnő :) 

Nagyon szuper volt a tegnapi forgatag, elképesztő sokan jöttek, szerintem ennyi sorszámot nem is osztottam még. Nem csak a tartós élelmiszer miatt voltunk ennyien (azt is szoktunk adni ilyenkor Karácsony táján), hétről hétre egyre többen vagyunk, mindig látok néhány új arcot, akit még sosem. Szerencsére nem sok időm volt a dohányzással foglalkozni, és hálisten hiányát sem éreztem. Egyedül Editke gyújtott rá mellettem egyszer, de mivel ő töltött cigit szív, nem volt veszélyes rám nézve (sosem szerettem a töltött cigit, nagyon erős nekem).

Vettem a népeknek ilyen barna szivarkákat, karácsonykor a hajléktalanok szoktak kapni tőlem egy-két dobozzal, tudom, hogy ennek örülnek a legjobban, szóval több napig is volt nálam igazi füstölnivaló, de szerencsére egyáltalán nem találtam veszélyesnek magamra nézve. Mindig is borzasztóan erősnek találtam a szivarkákat, ráadásul  az íze is pocsék, csak egyszer jutott eszembe, hogy mi lenne, ha elszívnék egyet, de borzadva elfordultam az ötlettől.

Azért ez jó jel. Enyhül a nyomás, ezexerint  akármit már nem füstölnék el. Emlékszem, egyszer nagyon régen, elfogyott a cigim otthon, amikor még Andráséknál laktunk (hát az jó rég volt :)) és az apósom által évtizedek óta fiókban őrizgetett mezítlábas Fecskét szívtam el kínomban, hiába volt irtó erős, mégis boldogan elfüstöltem :) Most nem éreztem ilyen erős vágyakat. Jó jel, igazán.

50. nap nikotin nélkül

Nem is gondoltam volna, hogy eljutok eddig, de 50 napja nem gyújtottam rá. 

Bevallom őszintén, azt sem gondoltam volna, hogy még ilyenkor is ekkora erővel fel fog tud támadni a rágyújtási vágy. Sajnos, még mindig, ha rá gondolok, úgy érzem, hogy mindent megérne elszívni egy szép, kékes füsttel égő, vékony, kecses cigarettát. 

Sosem értettem, hogy a függők miért esnek vissza. Már úgy értem, hogy akár évek múlva is vissza lehet esni, nem csak a dohányzásba, hanem az ivásba, vagy bármilyen más függésbe. Sose értettem. Azt hittem, hogy addigra már kitisztul az ember szervezete, kitisztul a tudata annyira, hogy ellen tud állni a hívásnak, és van annyi ereje, belső ereje,  támogatottsága, tapasztalati bázisa, aminek elégnek kellene lennie ahhoz, hogy megállja a visszaesést, visszaszokást, kibírja a húzást, fityiszt tudjon mutatni a kísértésnek.

Azzal nem voltam tisztában, hogy amikor felmerül a “hívás” a mélyből, hogy “márpedig nekem rá kell gyújtanom, de most azonnal lehetőleg”, akkor az olyan elemi erejű tud lenni, hogy mindent megsemmisít, ami az útjában áll. Minden ellenérvet, minden józan észérvet, minden akadályt. Tényleg azt érzi az ember, hogy “utánam a vízözön”, semmi nem érdekel, csak kérem azt a jó érzést a testemben, az agyamban, a lelkemben, kérem szépen vissza a biztonságot és megszokást jelentő hagyományomat, a reggeli rágyújtást a teraszon, a szünetekben rágyújtást, a baráti beszélgetés közbeni rágyújtást, olyan jó volt, bassza meg, miért kell nekem leszokni?! Ki találta ki ezt a hülyeséget?! 

És amikor ezek a kérdések felmerülnek, hogy miért is akarok én leszokni, minden motivációm nevetségesnek tűnik. Ugyan már, nem volt tőle soha semmi bajom. (Nem igaz). Ugyan már, majd nem szívok el csak 4-5 szálat. (Marhaság, egy héten belül 20 szálnál lennék). Nem kell ez a faxni, túl van dimenzionálva ez a cigizés elleni hadjárat, nincs ezzel semmi baj. (De van.) És így tovább... Bármi jön, legyint rá az ember, és azonnal tud nyomós ellenérvet. Tényleg mindegy, mi jön szembe: hókadt, erőtlen, fénytelen, gyengusz kis próbálkozás azzal az cunamiszerű vággyal szemben, ami feltámad.

Ilyenkor jöhet egy olyan gondolat, hogy oké, csak a mai napot. Oké, csak februárig kibírom, és ha akkor sem lesz sokkal-sokkal(!) könnyebb, akkor nem bánom, feladom. Négy hónapot mondanak, mint legnehezebb időszakot, és utána állítólag sokkal  könnyebb lesz. Hát én nem tudom, ba..meg,  nem bánom. Legyen akkor így. Akkor február végén, ha még mindig ilyen szr, tényleg hagyom a fenébe az egészet, akkor így jártam, nem kínlódok tovább.  

¯\_(ツ)_/¯

 49. nap nikotin nélkül

Mindenféle dolgok történtek, de dohányzás-ügyben nem történt változás, azért is nem írtam.

Illetve egy említésre méltó dolog azért akad, felbukkant egy új varázsszó: a közönséges. Ha arra gondolok, hogy rágyújtanék, mindig beugrik ez. Jobb szó, mint a “kéjsóvár, élvhajhász” szavak, mert ezektől is szívesen elhatárolódom, de a “közönséges” sokkal ütősebb valamiért. Jobban fáj :) 

Nem szeretnék közönséges örömök rabja lenni, nem szeretnék közönséges lenni. Van ennek a szónak egy fájó, egy bántó jelentése is. Mert ugye, nem csak azt jelenti, egyszerű, átlagos, nem azt jelenti, hogy a közönséges, egyszerű örömöket ki kell iktatni az életből, mert igenis egy jó kaja, egy jó film, finom csoki vagy bármi egyszerű élvezet jogos és helyénvaló lehet, tehát nem ilyen értelemben közönséges, hanem abban a pejoratív, negatív értelemben, amikor valami vagy valaki úgy közönséges, hogy önmaga alatti, hogy az elérhető helyett megalkudott, a lehetséges helyett a beért, az igényes helyett igénytelen. Önmaga alatti. Ez jó, ez tetszik. Nem tudom, honnan jött, de világít ez a mondat. Imádom :)

Holnap Szenteste. Holnap leszek 50 napos. Szép ünnep! :)