71. nap nikotin nélkül

Szóval ott tartottam, hogy a cigizés valamiképpen tompítja a valóságérzékelést. Olyan, mint egy layer a photoshopban, egy fátyol az egész tapasztaláson.

És azért lehet ez így, mert még ha nem is dohányzik éppen az ember, de mindig tudatában van annak, hogy záros határidőn belül rágyújthat, és ezért a történések soha nincsenek pusztán önmagukban, hanem kíséri őket egy megnyugtató érzés, amivel a dohányzás jár.

És tudjuk mindig, hogy mindjárt megnyugszunk. Mindjárt megvigasztalódunk. Mindjárt nem fogok unatkozni. Mindjárt nem fogom olyan magányosnak érezni magam. Mindjárt jobb kedvem lesz. Mindjárt megünneplem ezt az érzést. Mindjárt megdicsérem magam. Mindjárt kapok egy kis jutalmat. Csak addig kell kibírni, aztán sokkal jobb lesz.

Első hallásra úgy tűnik, mintha életed legerősebb szövetségese, legjobb barátja lenne. És amikor kiveszik a kezedből, olyan, mintha egyedül maradtál volna, szövetséges és barát nélkül, egy idegen, kopár, színtelen világban.

Én nem állítom, hogy nem segített át engem a dohányzás egy rakás kemény helyzeten. Nem állítom, hogy nem könnyítette meg a dolgomat adott pillanatban. Így volt, elismerem, és nem véletlen, hogy foggal-körömmel ragaszkodom is hozzá, hiszen minden okom megvan rá.

Az éremnek azonban két oldala van.

A nikotin súlyosan megkérni az ellenértékét ennek a segítségnek. Először is, ugye, függővé tesz, és meghülyít azzal a gondolattal, hogy nélküle senki vagy. De ez csak a kezdet.

Mert idővel már koncentrálni is csak nikotinnal tudsz, és boldog is csak nikotinnal tudsz lenni. Egyszerűen összekötötted a boldogság fogalmát azzal az érzéssel, ahogy szétárad az ereidben a nikotin, és az agyad legyártja hozzá a dopamint. Nem veszed észre a layereket a világon, azt hiszed, hogy ezen a fátylon keresztül is a valóságot látod. A nyugalomról már semmit sem tudsz, hiszen csak akkor vagy nyugodt, ha nincs nikotinhiányod. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a nikotin emésztési problémákat, egyészségügyi problémákat gyárt, idővel egyre többet. És olyan átkozottul lassan, apránként építi fel a rombolást (érdekes kép, haha, de így van), hogy nem veszed észre, nem kötöd össze a dohányzással, pedig bőven indokolt lenne.

Szóval, summa summarum, vissza kell nyerni a saját belső erőt (igen, van ilyen, még ha elsőre nem is látszik azonnal), vissza kell nyerni a valóság látásának képességét (igen, először minden éles és karcos, de később finomodik és megszépül, hiszen nincs rajta a layer, ami elhomályosította eddig).

Szeretem, amikor ezt ilyen gyönyörűen látom, kár, hogy rágyújtási roham idején ezek a gondolatok szrt sem érnek. Tényleg.

Szépek, tiszták, igazak, és mégsem. Döbbenet. Mielőtt nekirugaszkodtam volna a leszokásnak, azt hittem, hogy a józan, tiszta észérvek és az igazság a legerősebb dolgok a világon, mindent felülírnak, és hogy az igazság fényében apróra zsugorodik minden negativitás. És hogy csak az a baj, hogy nem látjuk az igazságot.

De sokkal nagyobb baj van. Felvettünk egy rakás rossz szokást, és a szokások erősebbek az igazságnál. A képedbe tolhatja bárki a legnagyobb, legtisztább igazságot, ha a szokásaid erősebbek, elrántanak az igazság keresésének útjáról. És ez igaz a buddhizmusra is. Az egész gyakorlás arról szól, hogy átírjuk a szokásainkat, módszeresen, kíméletlenül kidobáljuk a puttonyunkból őket, és ahogy szabadulunk meg a fölösleges súlytól, és koptatjuk a tudatunkon a fátylakat, úgy lesz a valóság egyre jobban látható.

Szerencse, hogy rátaláltam erre az útra. Soha többé az életben nem fogok unatkozni :D 

70. nap nikotin nélkül

Tegnap már szépen lehetett látni, hogy újabb pozitív időszak kezdődött, elkezdtem észrevenni a kellemes változásokat (főleg, hogy reggel rájöttem, mennyire nem törődöm velük, ezért tudatosan ráerősítettem a megfigyelésre), szóval egész nap örvendeztem a szép, tiszta gondolataimnak, a tiszta testérzeteimnek (felidézve a dohányzás utáni testi állapotokat, pl. azt a borzasztó fáradtságot és nehéztüdő-érzést, ami minden elnyomott cigaretta után elönti az embert), aztán élvezem a szabadságot is, amit annak ellenére érzek, hogy még mindig bőven függő vagyok, mégis igenis nincs már akkora ereje a nikotinnak, képes vagyok sokszor akár fél napokat is tökéletes szabadságban tölteni, anélkül, hogy egyáltalán eszembe jutna a cigi. És ha el is önt a sóvárgás, jóval hamarabb ki tudok szabadulni a szorításából, mint mondjuk az első hetekben.

És ezeket a visszaesés-közeli állapotokat továbbra is arra használom, hogy analizálgatom, mi a fszom hiányzik már ennyire. Sokszor vagyok mérges is magamra, hogy még mindig ennyit téblábolok a téma körül, de mit tegyek, ha még nem oldottam meg??? Vannak is részeredményeim, később majd leírom.

Úgy látszik, megijedtem a pszichológustól, és szeretném még azelőtt megoldani a problémát :) Hogy mondhassam neki ott helyben, hogy már nincs is szükségem rá, megoldottam, csak már eljöttem azért, hiszen megígértem :)

Amit még nagyon élvezek amúgy, az az illatok és ízek intenzitásának növekedése, ami főképp a kinti friss  levegőbe-szélbe szagolgatás idején feltűnő, sokkal több apró kis illatot megérzek, összetettebbek az illatélmények. És mivel az illatok hordozzák az emlékeim egy részét, ezért egy ilyen élmény felér egy időutazással. Nagyon érdekes és jó érzés :) Szeretem a múltam, szép volt. Jó benne kirándulgatni :)

“A szellemi élet igazi feladatát nem távoli helyeken és különös tudatállapotokban lehet megtalálni: az itt van a jelenben. Arra buzdít minket, hogy befogadó lélekkel, bölcsen, tisztelettel és kedves szívvel fogadjuk mindazt, amit az élet elénk tár. Egyaránt meghajolhatunk a szépség és a szenvedés, az elakadásaink és zavarodottságunk, a félelmeink és a világ igazságtalanságai előtt. Az igazság ilyen módon való megtisztelése a szabadság felé vezető ösvény. Meghajolni az előtt, ami van, és nem valamiféle idealizált valóság előtt, nem mindig könnyű. De legyen bármilyen nehéz is, a leghasznosabb és legbecsületreméltóbb gyakorlatok közé tartozik." (Jack Kornfield)

Olvasok a facebookon egy oldalt, a Drogriporter oldalát. Szeretem, mert ritka az interneten a rokon gondolat (mint a fehér holló, haha). Szóval amikor rátaláltam, úgy éreztem, mint aki megtalálta egy rég elveszett rokonát, és megnyugodott, hogy még sincs teljesen egyedül.

Ez az idézet, ami az oldalon fenn volt, tartalmaz néhány gondolatot, amit a függésem egyik okaként tegnap felfedeztem. Most nincs időm leírni, mert már 5 óra, és dolgom van :) Viszont holnap szombat, talán lesz időm bővebben kifejteni.

Az a lényege, hogy a nikotin egy fátylat von a valóságra. Tompítja, gyengíti a valóságot, nem engedi meglátni a maga teljességében.  És ezt csak most lehet látni, hogy ez a fátyol nincs rajta a világon. Minden sokkal élesebb (és bántóbb is), és nehezebb, és könyörtelenebb. A nikotintól nagyon sokat tompult a valóság érzékelése. Nembajmajdrágyújtokmindjárt.  Megvigasztalódommindjárt. Nemolyanvészes. Haddgondolkodjamegykicsit. Nincssemmibaj. Nemolyanfontos.

Naderohanok. :)

69. nap nikotin nélkül

A sok szenvedés és nyafogás mellé (után, előtt és közben) elmondám, hogy bár nagyon kevés figyelmet kapnak a pozitívumok és a nyereségek, azért bőven vannak. Csak valahogy a negativitások sokkal erősebbek és jobban kérik a figyelmemet.

És hiába van ez a sok pozitív változás, pillanatok alatt meg tudnak semmisülni egy-egy roham idejére. Ezt úgy kell érteni, hogy nem tudnak szembemenni a vággyal. Fel-felbukkannak, és próbálok is beléjük kapaszkodni, de olyan erővel sodor tovább a hiány, hogy semmi visszatartó erejük nincs.

Ami a legnehezebb időkben visszatart, az soha nem a nemdohányzásból eredő pozitív változásra való figyelés vagy azoknak örvendezés, hanem főképp a mögöttem lévő nikotinmentes időszak súlya, a szenvedésre emlékezés, és hogy nem akarom újra végigcsinálni.

Nem titkolt célom ezzel a bloggal pontosan ez is: hogy soha ne tagadhassam le a szenvedést, és vissza tudjam olvasgatni bármikor, hogy min mentem keresztül. És ha egyszer az életben valakinek azt mondom, hogy könnyű volt leszokni, és "én csak úgy elnyomtam az utolsó cigit", akkor beledörgölhesse az orromat bárki ebbe az igazságba. 

És persze időnként tudok azért örülgetni a sok jónak, amit kaptam, és ami jár a dohányzás abbahagyásával, de valahogy ez teljesen függetlenül történik, semmi szerepe nincs a leszokásban. Motivációnak jók voltak, de most, hogy megszereztem őket, csak vonogatom a vállam. Igen, igen, ez természetes, hiszen hát ezért szoktam le, nem?  És? Akkor mi van? 

Ki a fene érti ezt?!

68. nap nikotin nélkül

Mára sokkal jobban érzem magam, de tegnap megijedtem, mert váratlannak és nagyon erősnek találtam ezt az újabb rágyújtási vágyat, az alkudozási kényszert pedig nagyon veszélyesnek.

Főleg az ereje ijeszt meg, hogy ennyi idő után is még ekkora erővel tud támadni a rágyújtási vágy, de az sem megnyugtató, hogy képes vagyok még mindig alkudozni. Ugyanis az alkudozás során nagyon józan és logikus érveket tudok felhozni az ideiglenes visszaesés mellett, ami megtévesztően könnyűnek és veszélytelennek állítja be az egészet, és hajlamos vagyok elbagatellizálni azokat a beszűkült tudatállapotokat, pánikrohamokat és bődületesen fájdalmas sóvárgásokat, amikkel a megvonás jár. Ezeken én már mind túl vagyok, miért akarnám újra kezdeni???? MIért?!

Komolyan, ilyenkor meggyőződésem, hogy a nikotin az ördögtől való. Ördögi ez a csapda. Szeretném megtalálni azt a kijáratot, ami nyílegyenesen kivezet ebből a körből, és be is zárja az ajtót mögöttem.

Jövő hét keddre van időpontom BB dokinőmhöz Visegrádra. Nagyon bízom benne, hogy jókat fog kérdezni, és én magam fogom felfedezni ezt a kijáratot. Addig is tartom magam :) Rágózok folyamatosan, és próbálok nem gondolni a cigire. Ha felbukkan, akkor elhessegetem. Csak én pont ezt nem akartam, elfojtást. Mert ez nem megoldás hosszú távon semmire, csak időzített bombát gyártasz a lelked mélyén.

Én végleges és tökéletes megszabadulást szeretnék.

67. nap nikotin nélkül

Na, hát a matek nem volt soha erősségem: szóval mostantól lesz tíz nap múlva az a nap, amikor tavasszal visszaestem, és érdekes, hogy mennyire várom, mintha az, hogy most majd nem esek vissza esetleg, garancia lenne bármire is.

Öööö... tegnap délután arra gondoltam, hogy mi lenne, ha csak a nyári balatoni nyaralás idejére felfüggeszteném a leszokást, mondjuk úgy két hétre. Annyira jólesett elgondolni ezt, hogy halál komolyan számításba is vettem, sőt, már-már el is döntöttem. Elképzeltem, hogy rágyújtok, hogy két hétig úgy cigizek, mintha le sem szoktam volna (úristen, de jó), és akkor utána ott a Liberisan, és majd leszokom két hét után rendesen, mint most. És hogy esetleg ezt minden évben megcsinálhatnám, biztosan nem olyan nehéz két hét dohányzásról leállni minden évben, mint 34 évről most.

Úristen, nem jó mégsem, hogy van ez a gyógyszer, sejtettem, hogy ez lesz, elkezdtem alkudozni. Ráadásul kiderült, hogy András nem is akar leszokni, és Ancsa sem nagyon lelkesedik, szóval most itt van két doboz Liberisan, itt röhög a polcon. Olyan, mintha lenne két doboz cigi itthon a polcon, kb. olyan erejű csábítás.

Aztán aludtam rá egyet, és most úgy gondolom, hogy nyáron fél éve lesz, hogy nem dohányzom, kár lenne elrontani. És hogy most olyan szépen, tisztán érzem magam, nem biztos, hogy jó ötlet újra összekoszolni testem-lelkem. Sokat dolgoztam azért, hogy így legyek, ahogy most vagyok, és elég szar volt idáig eljutni. Kezdjem elölről? És ha nem tudom abbahagyni két hét után? De ha tudom is, biztosan annyira kurva jó lenne? Most komolyan, elölről kell kezdeni a motivációk felidézését?

Tegnap egész jó ötletnek tűnt, de így leírva most már egy éktelen marhaság. 

Miért olyan irtó nehéz ezt a libikókát abbahagyni? :( Meddig jönnek még ezek az éktelen marhaságok?!

66. nap nikotin nélkül

Még tíz nap, és elérem azt a 77. napot, ami után tavasszal visszaestem. Oké, akkor az kellett hozzá, hogy covidos legyek, és otthon unatkozzak két hétig, és unalmamban el tudott rajtam hatalmasodni a rágyújtási gondolat. Remélem, semmi ilyen megmérettetés nem jön most.

A Merőkanál-osztáson tegnap nagyon ideges voltam, de csak azért, mert képtelen vagyok egyszerre két-háromfelé figyelni :( Ha én vagyok a szervező, mindenki hozzám fordul minden kérdéssel, rendszerint egyszerre, vagy jönnek a bringások, és beszélni kell velük, de közben valaki teát kér, közben egy másvalaki pedig a logisztikáról kérdez.... hát, elég kaotikus egy ilyen nap, na. Nem kifejezetten leszokást segítő történet :D Valószínüleg megfelelési kényszerem is van, és abba kellene hagynom.  Mindenki várja ki a sorát, ne én kapkodjak. Majd válaszolok mindenkinek, ha már az előzőnek válaszoltam. Egyszerűen hangzik, de megcsinálni nem is olyan könnyű.

De amúgy egész jól helyt álltam, közben vendégem is volt délután, kávéztunk, és egyfolytában a nullás füstölő járt a fejemben beszélgetés közben, hogy de jó lenne rágyújtani, de lusta voltam felállni, és végül is nem gyújtottam rá. (Kávézás közben! Ez nagyon nagy szó!!). A kávé és a cigi olyan szorosan járt együtt eddig, nem is hittem volna, hogy elkezd oldódni.

Nahát, ez meglepetés, méghozzá kellemes.

65. nap nikotin nélkül

Azt hiszem, álmomban rágyújtottam. Sajnos, elég ködös emlékeim vannak megint az álmaimról (off: természetesen több álmom is volt, pl. valami hatalmas üvegépület sokadik emeletére mentem fel lifttel, Magdi és Peti volt ott, utána pedig ide menekültem vissza valakik elől), de rémlik, hogy egy másik álomban meg sokan bagóztak körülöttem egyszerre, és nem bírtam tovább, beleszívtam valakinek a cigijébe, és olyan irgalmatlanul finom volt, hogy beleborzongtam.

De az is rémlik, hogy megszólalt a figyelmeztető csengő álmomban: ez csak kéjenckedés, gyönyörhajhászat, semmi több, pár napon belül elmúlna, és csak a frusztrált rágyújtási kényszer maradna, a jó érzések gyenge maradékával. Örülök, hogy ez a gondolat már álmomban is felbukkan, mert ez azt jelenti, hogy tudat alá szivárog szép lassan.

Igen, tulajdonképpen ez a legnagyobb hatású gondolat, vagy segítség, amit felidézve meg tudom nyugtatni magam, hogy hülyeség lenne rágyújtani. Pontosan tudom, hogy az első néhány nap euforikus boldogsága után (mert azért tisztázzuk: visszaesni nagyon finom dolog, egyrészt azonnal visszanyersz valamiféle biztonságérzetet, amibe évtizedek óta kapaszkodtál, és hátradőlsz ebben a lágy, finom érzésben, aztán: újra a csapathoz tartozol, ennek minden kellemes együttbagózásos élményével, aztán a fizikai kéjérzetek még elég erősek, látványosak stb.), de aztán elkezd az egész belesüppedni egy kellemetlen, nyomasztó kötelességérzetbe, amikor már nem te döntöd el, hogy rágyújtasz-e vagy sem, hanem muszáj, és már nem is esik olyan jól, sőt, néha csodálkozol, hogy miért is szívod, mert nem finom, néha kaparja a torkod is, és egyébként is rengeteg  egyéb gond van vele, példának okáért kurva drága, az örömérzet pedig sehol sincs.

Ez a lényeg, hogy végül is az örömérzet megkopik, eltűnik, vagy csak nyomokban lesz fellelhető, és szerencsére pontosan emlékszem erre az érzésre, nem jó, nem éri meg az a pár nap. Sokat segít ebbe így belegondolni, már máskor is elővettem, és mindig működik.

64. nap nikotin nélkül

Egyre távolodom a dohányzástól, nap közben csak akkor jut eszembe, amikor olyan helyre megyek, ahol rá szoktam gyújtani, de valahogy magától értetődő lett ott is, hogy nullásra gyújtok rá, még Marcsinál is, aki láncdohányos, és egyik cigiről a másikra gyújt. Élvezettel szippantok a valódi dohány füstjéből, és egyre ritkábban önt el az önsajnálat, mert az elején azért sajnáltam ám magam rendesen, hogy milyen szemét dolog ez, hogy ő rágyújthat, én pedig nem. Irigyeltem őt, sajnáltam magam, de mára ezek az érzések jócskán enyhültek, sőt, eltünedeznek.

Újra lehet kapni Liberisant! Nagyon örülök. Elképesztő, hogy derült ki.

Voltam a körzeti orvosnál, hogy kérjek beutalót Visegrádra a pszichológushoz, és egy rezidens doki volt Áginál, aki kérdezősködött előtte, mindent elmondtam neki, sőt, el is sírtam magam a dohányzás elengedése fölött érzett gyászomban, így aztán világossá is vált számára, hogy miért kell nekem pszichológus, na lényeg, hogy panaszkodtam neki, hogy nincs Liberisan, és hogy milyen jó lenne, ha újra lehetne kapni. Utánanézett, telefonált párat, és közölte, hogy szerinte lehet kapni. Megkérdeztem gyorsan a gyógyszertárban, és tényleg! És 15-éig fel is van nekem írva (csak ugye nem tudtam kiváltani, mert nem volt), és igaz, hogy most már nem kell (nekem), de azért váltsuk csak ki, mert András is szeretne leszokni, meg talán Ancsa is, és ha nem, akkor meg van tartalék, amihez bármikor hozzá lehet nyúlni.

Kicsit meg is ijedtem, mert ha lehet kapni Liberisant, akkor az azt jelenti, hogy eljöhet az az idő, amikor elkezdek alkudozni, hogy “nem baj, ha nem sikerül, mert majd megpróbálom újra 3 hónap múlva”, hiszen háromhavonta újra meg lehet próbálni, nem dől össze a világ, sőt, van aki jóval többször próbált leszokni, mire végleg sikerült, satöbbi.

De egyelőre erősnek érzem magam, mert hiába lehet kapni, én most nagyon jól érzem magam, és nem szeretném újra végigcsinálni ezt a szenvedést, ugyanis akárhogy is, azért ez nagyon kemény menet volt ám. És szerencsére még emlékszem a kínlódásra, gyógyszer ide, gyógyszer oda. Szóval nem, egyelőre erős vagyok :)

62. nap nikotin nélkül

Továbbgondoltam. És aki pedig nem vagány (értsd: nem cigizik, de úgy, hogy soha nem is cigizett) az száraz, unalmas, vértelen, szentéletű, és ha még dicsekszik is vele, akkor aztán végképp egy szenteskedő, rettenetes alak, akit messzire kerülni kell, vagy valami baj van vele. És ez pedig én bazira nem szeretnék lenni.

És ha abbahagyom a cigit, akkor ilyen leszek, és mindenki utálni fog, sőt, máris ilyen vagyok, mert nem tudok jóízűen együtt cigizni a bagós ismerőseimmel, máris kilógok a sorból, máris egy másik csapatban játszom a kis nullás füstölőimmel.

Érdekes, hogy tegnap egész nap ezen járt az eszem, és közben végig vigyorogtam. Olyan jólesett ezeket szabadon elgondolni, engedtem magamnak mindent őszintén feljönni. Kicsit meglepődtem, hogy ezeket gondolom. Honnan jönnek ezek??? Elég vicces ez a gondolkodásmód, mindenesetre. Kicsit oldódott is ez a görcsös dohányos identitás, hát nem lehet teljesen komolyan venni ezt a hülyeséget, nem igaz?! :)

Viszont hiába vicces, ha egyszer ilyen vagyok belül, ha ezeket gondolom, ha valamiképpen így találtam ki magam, ilyen következtetésekre jutottam. Vicces vagy sem, hat rám, befolyásol, sőt: meghatároz. Minél többször olvasgatom át amiket írtam, annál biztosabb vagyok benne.

Érdekes, hogy ki kell raknom magamból dolgokat, hogy meglássam.

61. nap nikotin nélkül

Tegnap egész nap az járt a fejemben, hogy miért szakadok el ilyen nehezen, mi a fő oka annak, hogy ennyire ragaszkodom a dohányzáshoz, hátha rájönnék magamtól.

Főképp a látványa egyébként az, ami vonz, ahogy az ember fogja a cigit, beleszippant, kifújja, aztán megint csak fogja, és a kis pálcika füstöl a kezében, és olyan szépnek látom az egészet, olyan vonzónak, olyan vagánynak. :)

És igen, azt hiszem, a vagányságnál van elásva a dolog. Nagyon vagány dolog cigizni, aki cigizik, az olyan (és itt megkerestem a szinonimaszótárat, ezek jöttek, és tényleg így is gondolom, hogy aki vagány az): merész, rettenthetetlen, halálmegvető, vakmerő, bátor, kalandvágyó, tökös, hősies, bevállalós, elszánt, heroikus, oroszlánszívű, rátermett, félelmet nem ismerő.

Na, hát ez én mind szeretnék lenni. Vagy legalábbis szeretnék ilyennek látszani. Elképesztő :) Oké, ezt még emésztenem kell, majd jövök.